Spread the love Kézen fogva érkezett alapítványuk szakmai konferenciájára Mészáros Lőrinc tulajdonos és dr. Várkonyi Andrea. – A férjemet bizonyos dolgokra nem nehéz rávenni, ezek egyike az adományozás. Úgyhogy megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha ebben a szegmensben nyitnánk egy ilyen kaput és valahogy segítenénk az iskolákat. Azt mondta, hogy természetesen, …
Read More »Tóth Gabi megmutatta kislánya arcát! Hannika tiszta apja
Spread the love Ez a hétvége is jól kezdődik! Tóth Gabi vidám, közös fotót tett közzé az Instagram-oldalára a kislányával, Hannarózával. A csöppségről nemrég aggasztó hírek érkeztek, ugyanis kórházba került. „A kislányom most itt van velem és szerencsére már teljesen jól van. Valamilyen vírusfertőzést kapott, ami olyan erős tüneteket okozott …
Read More »Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja – szörnyű helyzetben a művészasszony
Spread the love Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja – szörnyű helyzetben a művészasszony! Az énekesnő nyugdíja mindössze 63 ezer forint, mellé kap még egy kis zenei támogatást, de ebből képtelenség lenne kijönni. Most örül csak igazán a rajongók szeretetének: tavalyi fellépései után félretett pénzéből és hazaköltöző lánya fizetéséből élnek meg. …
Read More »Tíz órát vártak a háziorvosra, mire „sorra került”, meghalt Barbara – RÉSZLETEK:
Spread the love Tíz órán keresztül nem tudták elérni a háziorvost. Otthonában halt meg egy 25 éves fiatal lány, miután közel tíz órán keresztül nem tudták elérni a háziorvosát. Barbarát november 9-én találták meg holtan a lakásában. A tragédia előtt vérvételen volt a kórházban, az eredmény pedig kritikusan alacsony a …
Read More »Tóth Veránál betelt a pohár, egyetlen szóval mindent elmondott Tóth Gabiról, ezt gondolja valójában a húgáról
Spread the love Rövid Instagram-üzenetben állt ki húgáért Tóth Vera. Tóth Gabit az elmúlt időszakban rengeteg bántás érte viharos magánélete miatt: talán mintha sokan elfelejtették volna, hogy ő elsősorban énekesnő, mégpedig nem is akármilyen. Tóth Gabi nemrég izgatottan közölte, hogy igazi világsztárokkal léphet színpadra a Papp László Sportarénában: az Il …
Read More »ITT a vége! EBBEN a pillanatban, élő adásban jelentették be! Több mint 15 év után távozik a Rádió 1 reggeli műsorából a sztárműsorvezető – EZ az oka:
Spread the love Szeretnénk ezen a felületen is megerősíteni a mai adásban elhangzottakat. 15 együtt töltött év és közös munka után Vadon Jani januártól elbúcsúzik a Rádió 1-től és a Balázsék című reggeli műsortól. Új kihívások vonzzák és szeretné megvalósítani egy sor régóta dédelgetett álmát, amit megértünk és elfogadunk. Kicsit …
Read More »Teljes lehet a káosz hétfőn! Több ezer járat is kimaradhat – ÍME a lista, mely járatok nem indulnak el biztosan…Érdemes tudakozódni
Spread the love A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index kérdésére hétfő reggel megerősítette, hogy a Volánbuszok országos sztrájkja folytatódik, és jóval nagyobb részvételre számít, mint vasárnap. Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index megkeresésére elmondta, hogy vasárnap 3760 járat maradt ki a bérükkel elégedetlen dolgozók munkabeszüntetése miatt. …
Read More »ERRE a helyre vitte randizni új szerelme Tóth Gabit a hétvégén – Egy hamburger 18 ezer forint, de ez még semmi…EZT NÉZZÉTEK
Spread the love Tóth Gabi előételként libamájat evett, aminek ára 6-7 ezer forint körül mozog. Romantikus randira vitte Tóth Gabit új szerelme, Papp Máté Bence. Az énekesnő az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy egy budapesti étteremben jártak, és az ízlésesen tálalt finom falatokról is közzétett pár fotót. Már ezeken a képeken …
Read More »Búcsúzunk! Most jött a sokkoló hír Vadon Janiról, Balázs megerősítette az imént
Spread the love Most jött a sokkoló hír Vadon Janiról,Balázs megerősítette az imént! Kedves Hallgatók! Szeretnénk ezen a felületen is megerősíteni a mai adásban elhangzottakat. 15 együtt töltött év és közös munka után Vadon Jani januártól elbúcsúzik a Rádió 1-től és a Balázsék című reggeli műsortól. Új kihívások vonzzák és …
Read More »Itt a felvétel a boldog napról! Már meg is volt az esküvő! Káprázatos volt Mikes Anna
Spread the love Egy héttel a Dancing with the Stars vége (és nem mellesleg megnyerése) után még mindig Mikes Anna-Krausz Gábor lázban él az ország, hiszen rengetegen összeboronálták őket, ahogyan annak idején Tóth Andrit Andrei Mangrával. Anna és Gábor sejtelmes nyilatkozatai pedig csak olaj volt a tűzre, hiszen nem erősítették …
Read More »