Puskás-Dallos Bogi reagált Caramel kiborulására
admin
10 minutes ago
Home
1 Views
Caramel koncertje a Szegedi Borfesztiválon nemcsak a zenéről szólt – a népszerű énekes ugyanis a színpadon, a dalok között indulatos beszédet mondott a politikai megosztottságról és a gyűlöletkeltésről. A közönség először döbbenten, majd vastapssal hallgatta végig a zenész szavait, aki káromkodva is kiállt amellett, hogy szeretetből kellene építkezni.
„Én egy cigánytelepen nőttem fel Törökszentmiklóson, ott éltem 15 éves koromig. Nem vagyok egy túlképzett ember, de egyet tudok: szeretlek titeket. Azt is tudom, hogy összetartozunk, egyek vagyunk, bárhonnan jöttünk. Szavazzunk bárkire, higgyünk bármiben, soha ne higgyétek el, hogy nem tartozunk össze és egymás ellenségei vagyunk” – mondta az énekes, mielőtt még keményebbre váltott.
„A legnagyobb gonoszság, hogy ha az embereket bárki megpróbálja megosztani bármi miatt. Ezek a faszfejek annyit tanultak meg az Oxfordon, hogy kell megosztani az embereket. Szégyellem magam, amikor azt hallom, hogy gyűlölni kell egymást a saját hazánkban.”
Az üzenete világos volt: a politikai hovatartozástól függetlenül senkinek nincs joga megosztani a társadalmat.
„Szavazzatok, akire akartok… de azt ne higgyétek el, hogy gyűlölni kell egymást, mert ez a mi közös hazánk. Ezt nem veheti el tőlünk senki, és ne is próbálja meg. Megtanultuk ’48-ban és ’56-ban, hogy nem lehet minket szétválasztani. Aki ezzel próbálkozik, az bele fog bukni.”
Caramel kirohanására most Puskás-Dallos Bogi is reagált, aki Instagram-sztorijában osztotta meg érzéseit a koncert után:
„Megkönnyeztem! Minden szavaddal egyetértek, Caramel. Én magam is elutasítok mindent, ami arra buzdít, hogy egymást gyűlöljük, bántsuk.”
A fiatal énekesnő ezzel nyíltan kiállt kollégája mellett, és sokak szívéhez szólt azzal, hogy felvállalta véleményét a megosztottság és gyűlöletkeltés ellen.
Nem sokkal később a Quimby koncertjén Kiss Tibi is az összetartozásra hívta fel a közönség figyelmét.