Rendkívüli! A Tisza kecskeméti gyűlésén történik – Magyar Péter maga tudatja a hírt…Élő

Spread the love

Győr és Nyíregyháza után harmadszor szervezi rá a Fideszre “Út a győzelembe” nevet viselő országjárásnak aktuális rendezvényét Magyar Péter. Ezúttal Kecskeméten erednek Orbánék nyomába a tiszások. Beszédet mond a párt elnöke, valamint várhatóan a város által érintett választókerületek tiszás jelöltjei is színpadra állnak majd.

A esemény online videós formában élőben követhető, cikkünk frissül.

Magyar Péter szerint a kormány hazudott, amikor azt állította, nincs kiskorú áldozata a Szőlő utcai rémnek

Ezután azért kritizálta a kormánypárti képviselőket, amiért azok óvodákban kampányolnak, miközben hallgatnak arról, hogy a gyermekvédelemben gyerekeket bántalmaznak, er.szakolnak meg. Említette Martin, a 11 éves intézetis fiú esetét, akiknek a történetéről Magyar előző este számolt be. Szerinte hazudott az embereknek a kormány, amikor azt állította, hogy nincs kiskorú áldozata a Szőlő utcai rémnek. számon kérte Orbán Viktort, hogy miért nem rendel el valódi vizsgálatot az ügyben.

Magyar szerint tizenöt éve volt a kormánynak arra, hogy működő gyermekvédelmi rendszert és egészségügyet építsen ki, de pénzt ehelyett az ország kirablására költötték.

Kármán András szerint a pénzügyi védőpajzs nem helyettesítheti a jó kormányzást
Kármán András, a tisza gazdaságpolitikai szakértője szólalt fel először, aki arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy advent idején különösen figyeljenek elesettebb társaikra.