A Republikon Intézet felmérése szerint a választók 41 százaléka Magyar Pétert, 38 százaléka pedig Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra. A bizonytalanok körében kétszer annyian tartják jobbnak a Tisza Párt elnökét, mint a jelenlegi kormányfőt.
Republikon Intézet friss kutatásából az derül ki, hogy a választók 41 százaléka szerint Magyar Péter alkalmasabb a miniszterelnöki posztra, míg 38 százalékuk Orbánt tartja annak.
Az Orbán mellett voksolók ugyanakkor magabiztosabbak a válaszukban: 34 százalék szerint egyértelmű, hogy a jelenlegi kormányfő az alkalmasabb, míg Magyarnál ez az arány 24 százalék.
A pártpreferencia szerinti bontásból látszik, hogy a Tisza tábora megosztottabb: 61 százalék szerint egyértelműen, 29 szerint pedig „inkább” Magyar az alkalmasabb jelölt. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy a Tisza-tábor heterogénebb, egy része „Orbán ellen” és nem feltétlenül „Magyar mellett” áll, míg a Fidesz szavazói lényegében Orbán Viktor szavazói. A Fidesz-szavazók 93 százaléka „egyértelműen”, 6 százaléka pedig „inkább” Orbánt tartja alkalmasnak.
Budapest