Robbant a hír: Augusztustól ennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum!

Spread the love

Soron kívül tárgyalnak a minimálbér és a garantált minimálbér összegéről csütörtökön a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány. A Napi.hu úgy értesült, a feltételek adottak ahhoz, hogy augusztusban, vagy szeptemberben tovább emelkedjenek a kötelező legkisebb bérek. A korrekció több szempontból is létfontosságúnak bizonyulhat. Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a szakszervezetek, a munkáltatói érdekképviseletek és a kormány a minimálbér és a garantált bérminimum idei összegének felülvizsgálatának érdekében. Erre a tavaly decemberben elfogadott bérmegállapodás ad lehetőséget, amelyben a felek vállalták, amennyiben az akkori előrejelzésektől jelentősen eltérnek a gazdasági folyamatok, a megállapodást a újratárgyalják.

Mindez lehetőséget ad arra, hogy a szokásoktól eltérően akár augusztustól vagy szeptembertől emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum összege, ugyanakkor ehhez a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) egyhangú döntése szükséges. Az minimálbér alulmaradt az inflációval szemben: Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Napi.hu megkeresésére emlékeztetett, hogya minimálbér idén januárban 16 százalékkal nőtt, bruttó összege 200 ezer forintról 232 ezer forintra emelkedett, a garantált bérminimum 14 százalékkal magasabb, bruttó 260 ezer forintról 296 400 forintra nőtt. A felek a csütörtöki tárgyaláson egyelőre arról egyeztetnek, hogy a bérmegállapodásban szereplő gazdaági feltételek alapján indokolt-e az évközi emelés. A szakszervezetek úgy látják, indokolt az emelés, mivel az első félév inflációs folyamatai alapján az elemzők egybehangzó előrejelzése szerint 2023 egészében átlagosan legalább 18 százalékos inflációval érdemes számolni, vagyis a fogyasztói árak emelkedése meghaladja a legkisebb bérek emelkedését. Kérdésünkre a Munkástanácsok elnöke megerősítette, hogy a középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimum összege is korrekcióra szorul, amely év eleji emelése kisebb volt, mint a minimálbéré.

A cél a bérminimumnál is az, hogy reálértéke megmaradjon, ugyanakkor Palkovics Imre szerint ehhez a minimálbérhez képest jelentősebb emelésre van szükség, és ebbe a munkáltatói oldalnak is bele kell egyeznie. A garantált bérminimum reálértékének megőrzése érdekében az összeget 8-10 százalékkal kellene kiigazítani augusztustól vagy szeptembertől. Ez azt jelenti, hogy a bérminimum összege az év hátralévő részében augusztusi emelés esetén bruttó 321 360 forintra nőne, szeptemberi emelésnél pedig 327 600 forintra emelkedne. A minimálbér közvetlenül 200-250 ezer munkavállalót érint, sokan közülük a valóságban – feketén – többet keresnek. Az összeg meghatározó ugyanakkor a szociális juttatásban részesülők, a kisgyermekesek, vagy akár az őstermelők szempontjából, mivel számos kedvezmény és juttatás számítási alapja a minimálbér összege. A garantált bérminimum jóval több munkavállalót, 600-700 ezer főt érint. Az összeg változása a magasabb bérkategóriákra is hatással van, emelése ezért közvetlenül és közvetve akár egymillió munkavállaló fizetését érintheti.

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …