Budapest
Related Articles
Egy vidéki elfekvő 10 ágyas kórtermének leghátsó sarkában, egy rozsdás ágyon töltötte életének utolsó hónapjait a 86 éves Marika néni. Időnként furcsán kiabált magában… Csak Magyarországon évente több ezer, magányos, idős ember hal meg öregotthonban és kórházban, akiket senki sem látogat… Egyikünk sem szeret erre gondolni, mert jeges félelmet érzünk, ha eszünkbe jut! Vajon ránk és szeretteinkre is ez várhat?!
Egy vidéki elfekvő 10 ágyas kórtermének leghátsó sarkában, egy rozsdás ágyon töltötte életének utolsó hónapjait a 86 éves Marika néni. Időnként furcsán kiabált magában, de senki se törődött vele, mert a nővérek és a többi beteg azt hitték, hogy már kicsit bolond, és nem kell őt komolyan venni.
Egyszer Marika néni rosszul lett, és sajnos már nem tudták megmenteni az életét… Amikor az egyik nővér átnézte a néni holmiját, észrevette, hogy egy levelet hagyott az ágya mellett:
“Kedves nővér!
Mit láttál, ha rám néztél? Egy vén boszorkányt, nevetséges szokásokkal? Egy szenilis öregasszonyt, akit etetni kell, de akkor is kiesik a szájából a falat, és csak takarítani kell utána?
Egy magatehetetlen testet, aki összemocskolja magát, és alig lehet lesikálni róla a koszt?
Nos, amit te láttál, az nem én voltam!
Hogy ki voltam én?
Én is voltam kisbaba, még mindig emlékszem az édesanyám és az édesapám szerető mosolyára. Voltam 10 éves kislány, és a testvéreimmel mindig a kertben játszottunk, fára másztunk és kunyhót építettünk.