Budapest
Related Articles
Lola Simpson tolószékében ült, és az ablakon keresztül gyönyörködött a kis kertben a Big Hearts Idősek Otthonában. Újabb év telt el, de Lola életében semmi jelentős változás nem történt. A lánya, Natalie, és a veje, Roger, nem vették fel a telefonját, és abban az évben sem törődtek vele.
Pontosan hat évvel korábban, amikor Lola betöltötte a 80-at, egészségi állapota romlani kezdett. Segítségre szorult még a legegyszerűbb dolgokban is, alig tudott egyedül boldogulni. Lola mindig is élénk és vidám asszony volt, de az idő múlásával még ő sem tudta felvenni a harcot.
Amikor Natalie rájött, hogy beteg édesanyjáról gondoskodnia kellene, egyszerűen kirakta őt, és egy idősek otthonába küldte, majd a férjével együtt beköltözött Lola házába. Akkor még lelkesen ígérgette Lolának, hogy gyakran meg fogja látogatni – de évről évre csak telt az idő, Lola pedig hiába várt: sem Natalie, sem Roger nem jelent meg.
Egy nap Lola különösen szomorú volt. Volt nála egy kis családi album, amit magával hozott, amikor beköltözött az otthonba. Ahogy a képeket nézegette – rajtuk ő és Natalie –, a könnyei csak folytak, megállíthatatlanul.
Egy fiatal ápolónő, Mary, észrevette, hogy Lola sír, és megsajdult a szíve a magányos asszony láttán.
– Mrs. Simpson – szólította meg óvatosan. – Segíthetek valamiben? Minden rendben?
Lola megrázta a fejét, és letörölte a könnyeit. – Mit is mondhatnék neked, drágám? Idén sem látogatott meg a lányom. Hat éve várok rá. Minden évben azt kérdezem magamtól, vajon hiába várok-e. Egyáltalán el fog még valaha jönni?
Mary felsóhajtott, nem tudta, hogyan vigasztalhatná meg az idős asszonyt. Már az első munkanapján hallotta a nő történetét a többi ápolótól. Tudta, hogy Lola lánya és veje kitették őt a saját házából, és azóta soha nem látogatták meg. Elhatározta, hogy megpróbálja egy kicsit jobb kedvre deríteni.
Erőltetett mosollyal így szólt: – Tudja, Mrs. Simpson, azt mondják, a türelem rózsát terem. Biztos vagyok benne, hogy egyszer megváltozik az élete, és rengeteg szeretet fogja körülvenni. Ráadásul a sírás nem illik egy ilyen csinos hölgyhöz, mint maga. Gyerünk, szeretnék egy mosolyt látni azon a gyönyörű arcon!
Lola elpirult. – Ó, te igazán tudod, hogyan kell kedvesnek lenni. Ne haragudj, hogy a bajaimmal zavartalak. De tudod mit? Máris egy kicsit jobban érzem magam. Köszönöm, hogy meghallgattál…
– Ne aggódjon, Mrs. Simpson. Itt vagyok, ha valakire szüksége van, akinek elmondhatja, ami bántja. Cserébe talán majd kérek szépségtippeket is, elvégre elképesztően szép a bőre! – viccelődött Mary, mire Lola felnevetett.
– Azt hiszem, egy ilyen öreg léleknek már nem való az ilyen bók… – mondta Lola nevetve, aztán tovább beszélgettek, elfeledve minden bánatot és szomorúságot.
Aznap este, amikor Mary hazaért, nem tudta kiverni a fejéből Lolát. Szörnyen érezte magát miatta, és egy ötlet kezdett körvonalazódni benne, hogy miként segíthetne neki. De ahhoz, hogy megvalósítsa, előbb beszélnie kellett a férjével.
– Josh – kezdte Mary vacsora közben –, tudom, hogy sok a gondunk: kicsi a házunk, három gyerekünkről kell gondoskodnunk… de van egy asszony az idősek otthonában, ahol dolgozom, és ő nagyon magányos. Arra gondoltam, nem tudnánk-e befogadni őt.
Josh letette a villáját, és összehúzta a száját. – Nem lehet, drágám – válaszolta határozottan. – Már most is alig tudjuk kifizetni a számlákat. Ez túl nagy terhet róna ránk.
Nem lehet keserűséget vetni, és közben a szeretet gyümölcsét várni.