„Senkit nem akarok befolyásolni” – ezért nem lép fel Majka a Rendszerbontó Nagykoncerten

Spread the love

A Bëlga együttes mellett Majoros Péter Majka is nemet mondott Puzsér Róbert felkérésére, hogy részt vegyen az április 10-én megszervezésre kerülő Rendszerbontó Nagykoncerten. Az esemény bár valóban kulturális és koncertjellegű – ötven előadót vonultatna fel a Hősök terén, mégis demonstráció-íze van. A fellépők ugyanis egy-egy rendszerkritikus dalt adnak majd elő, a vasárnapi választások apropóján.

Majka a közösségi oldalán jelentette be, hogy elutasította Puzsér Róbert meghívását, és meg is indokolta a válaszát.

„Kedveseim! Minden posztom alatt azt kéritek számon tőlem, miért nem megyek a 10-i Rendszerbontó koncertre. Puzsér Robi most igazat mondott velem kapcsolatban. Tényleg megkeresett, és én pár nap gondolkodás után tényleg nemet mondtam. Sok dolog miatt döntöttem így. Kérlek titeket, hagyjátok meg nekem azt a szabadságot, hogy ebben nem az alapján döntök, hogy mit várnak el tőlem a követőim vagy bárki, aki ezen a koncerten ott lesz, szervezi, hallgatja” – írta a rapper a bejegyzésében.

Majka azt is kiemelte, nem szeretne állást foglalni a jelenlegi politikai vitákban. És ami tőle tellett, azt úgy érzi, már megtette.