Megrázta az országot a tragédia, amikor Sátoraljaújhely külterületén, a 37-es főút vasúti átjárójában halálos vonatbaleset történt, amelyben négy ember vesztette életét, köztük egy gyermek is. A hatóságok által megerősített információk szerint egy nyíregyházi rendszámú személyautó hajtott a sínekre annak ellenére, hogy a fénysorompó megfelelően működött és tilos jelzést mutatott, az érkező vonat pedig már nem tudott megállni. A baleset részleteiről a közösségi médiában is nagy visszhangot kiváltó videóban beszélt Szamosvölgyi Péter, aki elmondta: elkerülhető tragédia történt, hiszen a biztosítóberendezés hibátlanul működött, a jelzés egyértelmű volt, az autó mégis a vonat elé hajtott. A becsapódás erejét jól mutatják a helyszínen készült felvételek, amelyek alapján szakértők szerint az utasoknak esélyük sem volt a túlélésre. Egy család vesztette életét: A Boon.hu értesüléseit a hatóságok is megerősítették: az autóban egy négytagú család utazott, köztük egy 10 éves gyermek, akik mindannyian a baleset következtében vesztették életüket. Az eddigi vizsgálatok alapján sem műszaki meghibásodás, sem a vasúti biztosítóberendezés hibája nem merült fel, a tragédiát kizárólag az okozta, hogy a sofőr a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott.
Budapest