Szabó Zsófi is otthagyja a Mokkát

Spread the love

Hamarosan újabb változás várható a TV2 reggeli műsorában. A story.hu úgy értesült, hogy míg Orosz Barbarát elküldték, addig Szabó Zsófi a közel jövőben olyan feladatokat kap, amelyekkel együtt a hajnali munka már nagyon megterhelő lenne az egyedülálló édesanya számára.

A főnökei elégedettek

Állítólag a színésznő-műsorvezető kiállta a próbát, és elérheti azt, ami csak kevés tévésnek adatik meg. „A televíziós szakmában a legnehezebb olyan karaktereket találni, akikre rá lehet bízni egy egész estés show-műsort. A maximális szakmaiság, spontaneitás és a dekoratív megjelenés egyaránt fontos.

Nem titok a Róna utca folyosóin, hogy Szabó Zsófit azért hozták el az RTL-től, hogy felépítsék.

A Mokka egy nagyon jó iskola számára. Tavaly a Dancing with the Stars alatt bebizonyította, hogy ha kell, keményen tud dolgozni, terhelhető, ráadásul a közönség is szimpatikusnak találta, hiszen sokáig eljuttatták. A mostani zsűrizés A Nagy Duettben pedig arra adott lehetőséget, hogy intellektusát is megcsillogtassa. A főnökei elégedettek a teljesítményével” – mondta el a story.hu-nak a csatorna egyik munkatársa, aki szerint éppen ezért Zsófi már nem sokáig fogja reggelente a nézőket köszönteni, vezető arccá lép elő.