Szikora Róbert megszólalt a Fenyő Miklóssal való kapcsolatáról: „Abszolút baromság, hogy minket békíteni kellett volna”

Spread the love

Vasárnap érkezett a váratlan hír, hogy január 31-én, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária legendás frontembere. A magyar rock-zene atyjától sorra búcsúztak az egykori kollégák, pályatársak és más közszereplők, leróva tiszteletüket az „örökzöld Fenyő” Miklós emléke előtt. Szikora Róbert egy közös dalukkal köszönt el barátjától, és több emléket is felidézett a közös éveikből.

„Abszolút baromság, hogy minket békíteni kellett volna, az utóbbi tíz évben rendszeresen átmentünk Mikihez, kedves élettársa, Nyuszi pedig főzött nekünk, jókat beszélgettünk. Minimum egy héten egyszer meccset néztünk, utána pedig kielemeztük a válogatott, a Liverpool vagy a Fradi nemzetközi mérkőzéseit, de ő Manchester United-szurkoló volt” – nyilatkozta az Indexnek az R-Go frontembere.

Szikora Róbert azt is felidézte, hogy nem egyszer hajnalig tartó beszélgetéseket folytattak.