Renge Zsolt, a Fidesz budapesti alelnöke a KözTér című műsor főszerkesztőjével, Kurucz Dániellel és Szabó Lászlóval, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetőjével közösen szervezett eseményen azt mondta: úgy látszik, mintha félniük kellene a hatalom túlkapásaitól, a megtorlástól, a megszégyenítéstől, a megbélyegzéstől, a koncepciós perektől, és félteniük kell a demokratikus úton megválasztott legitim állami intézményvezetőket, akik a fékek és ellensúlyok rendszerének legfőbb támaszai.
Hozzátette: innen is üzenik, hogy nem félnek, mindennek van határa.
„Nem félünk, mert itt vagyunk, sokan vagyunk, erősek vagyunk, pártpolitikai hovatartozás nélkül együtt közösen kiállunk a magyar jogállamiság és a politikai ciklusokon átívelő állami intézményvezetői mandátumok mellett”v– mondta.
Megjegyezte, már a választások napján érkezett a „zsarolás, a megfélemlítés, és az ultimátum”, ezért szervezőtársaival érezték, hogy valamit tenniük kell, nem hagyhatják, hogy sárba tiporják a jogállamiságot, mert ahogy egy 1992-es alkotmánybírósági határozat is kimondja: jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani.
„Nem véletlenül állunk itt ennyien, mind érezzük azt a rendszerváltást, ahogy a demokráciából az önkényuralom felé haladunk szélsebesen, éppen ezért fontos, hogy kimondjuk, ha kell újra és újra, hogy eddig és ne tovább!”
– hangsúlyozta Renge Zsolt.
A fideszes politikus szerint minden új kormánynak és ellenzéknek is hagyni kell türelmi időt, ugyanakkor vannak olyan határok, amelyeket nem szabad hagyni, hogy az egyébként erős demokratikus felhatalmazás és győzelmi mámor árnyékában átlépjenek.
Kurucz Dániel azt mondta, a Fidesz „számtalan disznóságot” követett el a jogállamisággal szemben az elmúlt 16 évben, de ez senkit sem jogosít fel arra, hogy ezt folytassa, tetézze.
„Ez nem az európai út, ez nem a nemzetegyesítés” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az intézményeket a személyektől függetlenül tisztelni kell, ez a demokrácia egyik alapja.
A résztvevők által elhelyezett virágok Sulyok Tamás köztársasági elnök fotójánál a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)„Minden egyes bántó szó, amit például a köztársasági elnöknek címeznek, lassan ölő mérge a magyar társadalomnak, újabb seb, amit magunknak okoztunk” – fogalmazott.
Budapest