Bruno Mars egy világszenzáció, és aligha lehet őt überelni. Freddie azonban csak jött és hozta a hangulatot – teljesen lekenyerezte vele a közönséget. A zsűri állva tapsolt, Rami pedig kiengedte azt a bizonyos füttyöt is, amit még A Nagy Duettben mutatott, hogy tud. Egy szó, mint száz: a produkció meghozta a kívánt hatást, és a Treasure közben izzott a levegő a stúdióban. De mögötte rejlő könnyekre és a mély lelki sebekre senki nem számított…
Liptai Claudia meg is jegyezte, ő is pontosan így érezte magát végig a produkció közben, tombolt benne az energia, és fütyült volna, ha tudná, hogyan kell.
„Hol a fenében volt ez a csípő ennyi héten keresztül? Komolyan, ez döbbenetes! Én most összeszedem az összes tízesemet és odaadom neked. (…) Ez mindent elvitt, ez mindent elfeledtetett, és azt gondolom, hogy ez neked annyira jól áll! Volt egy pillanat, amikor elvesztetted kicsit a koreográfiát, de az volt a legkedvesebb és legfelszabadítóbb, mert élvezted ezt az egészet, és érezhető volt, hogy valahogy neked ezek nagyon jól állnak, csak valami gát van benned, nem engedsz kinyitni, saját magadnak se, túl komolyan veszed néha magad, pedig ez tökéletes produkció volt! Túlmutat azon a Freddie-n, akit eddig ismertünk” – fogalmazott őszintén Claudia.
Raminak is egyedi élmény volt Freddie produkciója, ki is fejezte:„Olyan dolog történt itt a Sztárban Sztárban, ami még soha! Hajós Andris felkért táncolni! Táncolni akart a produkció alatt! Ülve… persze, ülve. (…) De végig azt vártam, hogy gyere ki, és kérj fel minket is táncolni, hogy mi is részesei legyünk ennek az egész őrületnek. Én már láttalak ilyen felszabadultnak, amikor Csonka Andrást elevenítetted meg itt a színpadon, de most az a csípő még jobban ringott, és olyan laza voltál, hogy konkrétan szétestél, és ez hatott ránk, konkrétan átütött. És ez az a pillanat, amit Stohl Andris mondott, hogy mi lesz akkor, ha jön egy olyan produkció, ami leviszi a fejünket, letolja a hajunkat? És jött egy produkció! A fránya szabály miatt nem adhatok már tízest, de nem is érdekel, mert a nézők szavazni fognak rád, mert olyan brutálisan jó vagy!”
Stohl András részletekbe menően áradozott: „Freddie, megmondom őszintén, te vagy az a figura ebben a műsorban, akitől tartok, hogy mi lesz, amikor jössz. Mert nem tudom, hogy mondjam el, hogy ne bántódj meg, ne omolj össze azoktól a dolgoktól, amiket mi itt mondunk, esetleg ha nem mondunk jót. És ez nekünk nehéz, hidd el, mert nehéz bántani valakit, idézőjelben. És rajtad látszik, hogy bánt az, ha mi rosszat mondunk. De hidd el, hogy egy színházban a rendező sosem azért mond instrukciót, mert éppen az a kedve, hogy bántson, hanem azért, hogy a másik jobb legyen. Tehát soha nincs a személyed ellen semmi sem címezve. (…) És amikor megláttam ezt a Bruno Marsot, azt gondoltam, mi az istent fogok én mondani neki, mert nem létezik, hogy ez a fiú ezt élvezze, laza legyen és ne legyen az, amiről az eddig beszéltünk. És az első hangot, ahogy meghallottam, ráadásul az első mozdulat (…), apám, elkezdtél táncolni, és én azok közé tartoztam, akik nem ülve táncoltak, hanem felálltam, és veled együtt állva táncoltam. Annyira élveztem ezt a produkciót, hogy el nem tudom mondani! Annyira élveztem, hogy leesett a kő a szívemről, hogy végre boldogan mondhatom azt: hol volt eddig ez a csávó?! Nem tudom, miért, hogy mi volt az, ami meghozott, a zene, a funky, nem tudom mi, de én tudod mit imádtam? Kinyújtottad a nyelvedet közben! Freddie kinyújtotta a nyelvét produkció közben! Tudod, hogy ehhez mi kell? Hogy egy ilyen kontrollált csávó ezt megtegye? Ehhez az kell, hogy teljesen benne legyen, és a fajta kontrollált, mindig pontos Freddie borzalmasan élvezze! (…) Öcsém, elvitted az egészet. Gyönyörű volt a mai este nekem. Lehet azért mondom, mert boldog vagyok, hogy mondhatom, de a mai este legjobb produkcióját láttam!”
Budapest