Tamás egy hetet töltött Tenerifén Tündivel, a szeretőjével… De amikor hazaért és belépett a lakásba, MEGFAGYOTT A VÉRE!

Tamás szélesen mosolygott, miközben a garázs előtti padon ücsörgött a régi haverokkal. Egy kicsit fáradt volt az utazástól, de belül úgy érezte magát, mint egy király. Épp most tért vissza egy hetes „delegációról” – legalábbis ez volt a hivatalos verzió.

A valóságban viszont egy forró hetet töltött el Tündivel, a fiatal, energikus szeretőjével Tenerifén. Napsütés, tenger, éjszakai fürdőzés, és Tündi, aki mindent megtett, hogy elfeledtesse vele a szürke hétköznapokat… és a feleségét, Évát.

– „Fiúk, ilyen hetem még nem volt!” – nevetett fel Tamás. – „Tündi egyszerűen kész van, minden percben tudja, mit akarok. És az az új fürdőruhája…”

A többiek elismerően hümmögtek. Egyikük megrázta a fejét:

– „És Éva? Mit szól majd, ha megtudja?”

– „Ugyan már! Hová menne? Úgyis visszafogna. Nincs más választása” – Tamás gúnyosan vigyorgott. – „Ki akarna egy negyven feletti nőt? Még gyereket sem tudtunk összehozni.”

Nevettek. Tamás pedig elégedetten hajolt hátra a padon, mintha ő lenne a világ császára. Fél óra múlva azonban, amikor belépett a budapesti lakásuk ajtaján, már nem mosolygott.

Az előszobában nem Éva cipőit látta a cipőtartón, hanem egy pár elegáns férficipőt. Az ajtó melletti fogason az ő utazótáskája lógott… kívül. És a saját köntöse is eltűnt.

– „Éva?” – szólt be, torka kiszáradt.

A konyha felől edénycsörgés, majd lépések hallatszottak. De nem a felesége bukkant fel.

Egy magas, őszes férfi lépett ki a fénybe. Nyugodt, szinte szórakozott arccal, Tamás köntösében állt meg előtte.

– „Ki maga?” – kérdezte Tamás élesen.

– „Bence vagyok” – nyújtotta a kezét a férfi. – „Éva barátja. Vagy talán… több is, tekintve, hogy egy csodás hetet töltöttünk együtt.”

Tamás keze meg sem mozdult. A világ hirtelen összement körülötte.

– „Hol van a feleségem?” – kérdezte ridegen.

– „A fürdőben. De nyugodtan jöjj be – elvégre még mindig ez a te lakásod is, nem igaz?” – Bence elmosolyodott, és visszament a konyhába.

Tamás lassan lépett be. A nappaliban gyertyák égtek, a dohányzóasztalon két borospohár félig tele vörösborral. És akkor Éva kilépett a fürdőszobából, vizes hajjal, egy törölközőbe csavarva.

Meglátta Tamást, és nyugodtan megszólalt:

– „Na végre. Milyen volt a ‘delegáció’?”

Tamás hangja reszketett.

– „Mi folyik itt?”

Éva ártatlan arcot vágott.

– „Bence egy kollégám. Gondoltam, ha már te egy hetet szórakozol valahol Tündivel, én sem maradok teljesen egyedül.”

Tamás megmerevedett.

– „Honnan tudsz Tündiről?”

– „Honnan?” – Éva elmosolyodott. – „Ez Budapest, drágám. Az emberek beszélnek. Valaki pedig elküldte nekem azt a kis videót is… tudod, azt, amin a garázsban dicsekszel, hogyan csaltál meg.”

Tamás elsápadt.

– „Nem gondoltam, hogy…”

– „Hogy észreveszem?” – kérdezte Éva halkan. – „Hogy fáj? De igen, fájt. Az első két hónapban. Aztán valami megváltozott.”

Tamás zihált.

– „Mit változott meg?”

– „Én.” – Éva megigazította a törölközőt. – „Rájöttem, hogy nem akarok egy olyan emberrel élni, aki ennyire lenéz. Aki a hátam mögött kinevet, megaláz, és azt hiszi, majd szépen visszafogom, mert nincs más választásom.”

Tamás rekedt hangon szólt: