Tóth Gabi megszólalt a Megasztárról: „Sok olyan balhéba keveredem, ami miatt szégyellem magam”

Spread the love

Tóth Gabi az Inspiráló Nők Estjén adott interjút a Story magazinnak, amiben a testvérével, Tóth Verával való kapcsolatáról és a Megasztárral kapcsolatos tapasztalatairól beszélt, külön kitérve a műsort és az őt célzó kritikákra.

Tóth Vera korábban élesen kritizálta a Megasztárt, és azzal érvelt, hogy ma már nem a tehetségeken, hanem a zsűrin van a hangsúly ezekben a műsorokban. Úgy fogalmazott, hogy szégyelli a mostani tehetségkutatókat, és szerinte egy valamirevaló művész vagy egy igényes előadó nem vállal el ilyeneket.

Természetesen mindenki azonnal kíváncsi volt a húga, Tóth Gabi véleményére ezzel kapcsolatban, aki először azt mondta, nincs ideje azzal foglalkozni, ki mit mond róla, mivel most sokkal fontosabb számára, hogy felkészítse a lányát az iskolára. Később aztán kijelentette, hogy egyetért a TV2 nyilatkozatával, és szerinte a nővére csalódott, amiért nem válogatták be a zsűribe, de azt is hangsúlyozta, hogy emiatt nincs köztük testvérháború, egyszerűen másképp látják a dolgokat.

Most a Storynak így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Nyilván először nem esett jól ez Verától, de aztán beszéltünk, és elmondta, hogy nem rám értette a negatív kritikát. Pontosan tudja, hogy szakmailag mit tudok. Szeret és tisztel, mint a testvérét és mint művészt is.” Gabi ugyanakkor részben elismerte testvére igazát a kérdésben, és azt mondja, ez számára is fontos tanulság volt a műsorban. „Ez a műsor már tényleg nem arról szól, mint régen, és ezt én is elmondtam az élő adásokban. Bennem még az a Megasztár él, ami a tehetségekről, az esetlen, csiszolatlan gyémántokról szól. Ehhez képest most én is sok olyan balhéba keveredem, ami miatt szégyellem magam, mert elveszi a fókuszt a versenyzőkről. Pedig ez róluk kell, hogy szóljon, nem a zsűriről. De ez is egy olyan hiba, amiből tanultam!”

Arról is beszélt, hogy a viták és az időszakos eltávolodások teljesen természetesek egy családon belül, de a kötelékek ennél jóval mélyebbek. „Jó dolog időt adni a fejlődésre, és később lehet, hogy egy sokkal minőségibb viszony alakul ki közöttük. Mint a legtöbb családban, nálunk is előfordul, hogy eltávolodunk egymástól, de úgyis minden jóra fordul. Nálunk is happy end lett! Anyukámmal és mindenkivel rendeződött a viszonyom. Barátokkal is. Nagyon boldog vagyok emiatt. Tudom, hogy egy nagyon jó karácsony elé nézünk, mert évek óta nem volt ilyen harmónia, ami most végre elérkezett.”