Tóth Gabi a Blikknek adott egy interjút, ahol őszintén és tabuk nélkül beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről, a válásáról, az új szerelemről és mindarról, amit a nyilvánosság nem látott, vagy hallott a botrányosan alakult szakításról.
Az énekesnő kimondta, hogy szó sem volt hűtlenségről, elmondta azonban a valódi okokat.
“A különbözőségeken kívül az (volt az ok), hogy nagyon hirtelen jöttek az események az életünkbe, nem volt időnk mélyen megismerni egymást. A gyermekünk születésével kezdett kettőnk között kikerekedni az, hogy mások az érdeklődési köreink, más az értékrendünk. Túl gyorsan történt minden, igazából előbb jobban meg kellett volna ismernünk egymást. Mindketten próbáltunk alkalmazkodni a másikhoz, de valljuk be, felnőttként nehéz felülírni azt, amit otthonról hozunk.”
-mondta Gabi, aki mindent megtett a házasságuk megmentéséért, még szakemberhez is járt.
„Gyakorlatilag évek óta küzdöttünk mindketten. Én szakemberhez is eljártam, mindent megpróbáltam, hiszen otthonról is azt az értékrendet hozom, hogy egy család összetart, és azt szerettem volna, ha sok gyermekem születik, nagy család vesz körül. Ám egy ponton be kellett látnom, hogy mint férfi és nő nem tudunk működni együtt, utána pedig jött a felismerés, hogy Hannaróza fejlődésének biztosan nem tenne jót, ha olyan szülők mellett nőne fel, akik nem boldogok egymás mellett. Hosszú hónapok, évek őrlődése után mondtam ki, ehhez még mindketten túl fiatalok vagyunk, elég.”