Tragikus balesetben meghalt Laura Dahlmeier olimpiai bajnok

Spread the love

Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: Laura Dahlmeier, kétszeres olimpiai bajnok és hétszeres világbajnok biatlonista életét vesztette 31 éves korában egy tragikus hegyi balesetben Pakisztánban – jelentette be a sportolónő menedzsmentje.

A német sportcsillag a Karakoram-hegységben mászott, amikor egy leszakadó szikla eltalálta, és halálos sérüléseket szenvedett.

„A helikopterről készült felvételek és a kötélpartnerének sérülésekről adott leírása alapján feltételezhető, hogy Laura Dahlmeier a helyszínen életét vesztette” – áll a menedzsment hivatalos közleményében.

A mentési munkálatok jelenleg szinte lehetetlenek, mivel a Laila-csúcs térségében sziklaomlások és extrém időjárási körülmények nehezítik a beavatkozást. Dahlmeier azonban korábban kifejezte kívánságát, hogy ha ilyesmi történne, szeretné, ha teste a hegyen maradna.

„Kívánsága az volt, hogy ilyen esetben holtteste a hegyen maradjon. Ez a hozzátartozói érdeke is, akik kifejezetten kérik, hogy Laura végakaratát tiszteletben tartsák” – adta ki közleményben menedzsere.

Laura Dahlmeier
Fotó: Shutterstock

Egy rendkívüli élet, amely inspiráció volt sokak számára

Laura Dahlmeier nemcsak a sportban volt kivételes, hanem emberként is mély nyomot hagyott környezete szívében.