Vajna Tímea lehallgatott telefonbeszélgetése a dubajozós lányok ügyében: döbbenetes, amit kimondott

Spread the love

Az első fokú bíróság lezárta a dubajozós lányok perét! Bűnösnek találták az ügy elsőrendű vádlottját, K. Zoltánt, akit két társával, P. Szilviával és Sz. Viviennel együtt azzal vádoltak, hogy ismerőseik köréből lányokat közvetítettek hoszteszmunkákra belföldre, illetve az Egyesült Arab Emírségekbe, Dubajba, Abu-Dzabiba, Ibizára, valamint

Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-ba és Monacóba.

A perben több ismert személy is érintett, például Kovács Dóra, Hódi Pamela és Kulcsár Edina, akik tanúként jelentek meg a bíróság előtt, utóbbi azonban terhességére hivatkozva nem jelent meg.
Andy Vajna özvegye, a most már