Visszatér Pálffy István! Nem semmi, hol és milyen műsort vezet majd 

Spread the love

Ismét főműsoridős, esti műsor házigazdája lesz Pálffy István – olvasható a Hír TV közleményében.

A műsorvezetőt augusztus 21-től minden hétköznap este láthatják a nézők a HírTV Napi Aktuális című műsorában. Pálffy izgatottan készül a régi-új feladatra.

Pálffy István a pályafutását a ’80-as évek végén kezdte a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1997-ben az akkor induló TV2 egyik legmeghatározóbb személyisége volt és oroszlánrészt vállalt a csatorna indításában is.

2002-ben visszatért a köztévéhez, majd 2010-ben búcsút intett a televíziózásnak és a privát szektorban tevékenykedett.

Az élet azonban úgy hozta, hogy a televíziós búcsú nem örökre szólt: idén augusztusban ugyanis új feladatok várják. Ő lesz a Napi Aktuális című hétköznap esténként jelentkező politikai-közéleti hírháttér műsor házigazdája a csatornán.

„A HírTV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem.

Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról-napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem.

Úgy gondoljuk, hogy a nézők konkrétumokat akarnak megtudni és találkozni szeretnének hozzájuk hasonló gondolkodású emberekkel. Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete. Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz.

 

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …