Zalatnay Cini úgy nyakon vágta Magyar Pétert…

Spread the love

Zalatnay Cini: Az egész országot a vidéki emberek viszik a hátukon

„A Magyar Péter és bandája felől folyamatosan érkező, felháborító gondolatok elrúgták nálam a pöttyöst. Úgy beszélnek a nyugdíjasokról, mintha mi lennénk az ő boldogulásuk kerékkötője. Pedig csupán arról van szó, hogy nem szeretnénk, ha elvennék azokat a juttatásokat, melyeket a magyar kormánytól kaptunk az elmúlt tizenhat évben.”

De nemcsak erre kaptam fel a fejem, hanem arra a narratívára is, hogy a vidéki emberek is semmitérőek, mert kitartanak Orbán Viktor és a Fidesz mellett.

„Na, álljon meg a menet! Az egész országot a vidéki emberek viszik a hátukon, és nem Budapestnek köszönhetjük mindazt, ahová eljutottunk. Sőt, ha nagyon őszinték akarunk lenni, Budapestet a baloldalnak nagyon rövid idő alatt sikerült teljesen elszúrnia” – kezdte a Borsnak Zalatnay Cini, akit őszintén felháborít az, ahogyan a baloldali megmondóemberek beszélnek és vélekednek mindenkiről, aki nem a fővárosban él, vagyis a józan többségről.