Sat. Nov 26th, 2022
Spread the love

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a február elsején bevezetett árstopok beváltak. De hogy maradnak-e április vége után is, arról csak jövő héten dönthet a kormány.

A Portfolio.hu megnézte, mivel járna az árstopok elhagyása, vagy ahogy ők fogalmaztak, az évtizedek óta nem látott kísérlet. Mint írták, lehetetlen pontosan megmondani, hogy az árstop végével meddig emelkedik az érintett termékek ára, de számításaik szerint

a csirkemell kilónkénti ára megközelítheti a 2000 forintot,

egy liter UHT tejért pedig vélhetően több mint 320-330 forintot kell majd adni,

a sertés comb comb fogyasztói ára kilónként 1600 forint közelébe emelkedhet,

a finomliszt kilója legalább 270 forintba kerülhet, de ennél magasabb áron sem lepődhetünk meg,

a kristálycukornál 300 forint feletti árcédulák lesznek a polcokon és

az étolaj literenkénti ára óvatos becslés szerint is 950-1000 forintra ugrik majd.

Úgy becsülték, hogy a legtöbb hatósági áras terméknél a piaci ár májusban legalább 20-25 százalékkal lehet magasabb, mint most a rögzített. Persze a piaci ár csak akkor áll vissza, ha a kormányzat nem hosszabbítja meg az árstopot.

By admin