Idegrángásba kezdett Orbán olyan dolgot jelentett be Gyurcsány Ferenc

Spread the love

Ha nem közös a haza, akkor nem közösek a dolgaink, nem közös a nyelv, a gondolat, a történet.

És mert a hazáért mindent meg lehet, mi több, meg kell tenni, nincs határa a cselekvésnek. Jónak. Rossznak.

Magyarország, közös hazánk azért keveredik tévútra sokadszor, mert aki hatalmon van, azt hiszi, hogy nélküle végveszélyben lesz a haza. Ellenzékben lesz.

Közösen kell birtokba venni a hazát. Nem egyiknek, nem másiknak. Nem nekünk, nem nekik.Közösen.

Amíg ez nem történik meg, addig bárki bármit megtesz majd a hatalom megtartásáért, megszerzéséért.

Mert a haza mindenek előtt – jön az önfelmentő háborús logika. Orbán, a Fidesz magát tekinti a haza egyetlen törvényes képviselőjének. Ezért esnek folyamatosan történelmi, politikai bűnbe. Mint most is.

Bármilyen profánnak tűnik, a kata eltörlése, a rezsiár elengedése, ez a dráma, ami most jön, valójában azért történhet meg, mert volt egyszer egy bukott miniszterelnök, aki azt mondta, hogy a “haza nem lehet ellenzékben”.

És a haza valójában azóta van ellenzékben. Mi megértettük. És most tudjuk a dolgunkat.

 

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …