Budapest
Related Articles
Irena Krzyżanowska 1910. február 15. –én született Otwockban. Édesapja, Dr. Stanislaw Krzyzanowski orvos volt, egy Varsó melletti kisvárosban dolgozott, betegeinek többsége szegény zsidó családokból került ki.
A kislány csupán hétéves volt, mikor édesapja meghalt tífuszban. Amit tőle tanult, egész életét meghatározta: „Apám akkor halt meg, amikor hétéves voltam, de örökre eszembe véstem szavait, hogy ne nemzetiségük, fajuk, vagy vallásuk szerint osszuk fel az embereket. Az a döntő, hogy ki milyen ember. A második alaptétel, melyre gyermekkoromban megtanítottak: kötelesek vagyunk kinyújtani kezünket a fuldoklók, a bajba jutottak felé.” A gyönyörű, fiatal lány szociális munkásként dolgozott.
Hatalmas életakarással rendelkezett, ügyes szervező és határozott döntéshozó volt.
1939-ben a németek megtámadták Lengyelországot. Irena abban az időben a Szociális Jóléti Osztálynál dolgozott, mely Varsó több városrészében is étkezdéket üzemeltetett. A háború kezdetével azonban gyógyszereket és ruhát is osztottak a rászorulóknak. A németek keményen megbüntették azokat, akik segíteni mertek zsidó családoknak, vagy bújtatták őket. Az illegalitásban működő lengyel kormány külön szervezetet, a Zegotát hozta létre a zsidók mentésére. Irena tagja volt a csoport gyermekeket mentő részlegének, Jolanta álnéven tevékenykedett. Már a Zegota megalakulása előtt társaival több, mint háromezer hamis papírt juttatott el zsidó családokhoz, hogy azok elmenekülhessenek a németek elől.
Irena a háború előestéjén találkozott Stefan Zgrzembskivel, a románcból született Janka lánya. Mégis Meiczyslaw Sendlerhez ment feleségül. Miután a német csapatok bevonultak a városba, ősszel a zsidó lakosságot elkezdték gettóba telepíteni. 440.000 ember került csapdába egy 16 háztömbnyi területen. A negyedük meghalt betegségben és éhezés következtében, mielőtt deportálták volna. A gettó falai között járványok tomboltak, a németek aggódtak, hogy a tífusz és tuberkulózis kitör a gettó falai közül, ezért szabad bejárást engedélyeztek a szociális munkásoknak. Irena élelmiszert és gyógyszert juttatott be a pokoli körülmények között fogva tartott embereknek. Szolidaritásból viselte a Dávid-csillagot. Nem tudta tétlenül nézni emberek ezreinek kegyetlen lemészárlását: legalább a legkisebbeket megpróbálta megmenteni.
1942 júliusában a németek belekezdtek a Reinhard hadműveletbe, amelyben 250 000 zsidót deportáltak a Treblinka táborba. Irena hálózatot épített ki a gettóban, vagy kéttucat Zegota-tag nő segítette munkáját. Elkezdték kicsempészni a gyermekeket, csecsemőket. Koporsókban, ládákban juttatták ki a kicsiket, gyakran csatornákon, pincéken keresztül, néha lenyugtatózva, hogy az őrök nehogy gyanút fogjanak.
Krumpliszsákban, mentőautókban elrejtett dobozokban, szerszámosládában bújt meg egy-egy kisbaba, Irena próbált minden lehetőséget megragadni. Először csak az árva gyermekeket menekítették ki, de mikor bizonyossá vált, hogy a nácik végrehajtják a „Végső megoldás” tervét, Irena menteni kezdte azokat is, akiknek még éltek a szülei.
A szülők gyakran kérdezték a lányt: biztos abban, hogy a gyermekek életben maradnak, ha elviszi őket? Irena annyit felelt: csak azt tudja garantálni, ha ott maradnak, meghalnak. Álmában később gyakran hallotta a kisgyermekek sírását, mikor elbúcsúztak szüleiktől. Embert próbáló helyzetekben kellett helyt állnia, gyakran az apa beleegyezett a gyermek kijuttatásába, de az anya nem tudta elengedni. Irena rengeteg könnyet, szenvedést és fájdalmat látott és élt át nap mint nap.
A gyermekeket gyermektelen pároknál, árvaházakban vagy egyházi intézményeknél helyezték el Turkowiceben és Chotomówban. Meg is keresztelték őket. Michal Glowinski életét Irena mentette meg. A férfi később így mesélt róla: „Egy szervezési géniusz volt. Bár ő volt a legfiatalabb a szervezetben, képes volt gyors döntéseket hozni és senki sem kérdőjelezte meg azokat.” Irena 2500 gyermek életét mentette meg.
A háború után szerette volna egyesíteni ezeket a családokat. A gyermekek valódi és új személyazonosságát kódolva leírta és egy üvegben elásta egy almafa tövében, mely a német hadsereg egy barakkja mellett állt. 1943. október 20 -án azonban valaki elárulta titkát, és a Gestapo a hírhedt Pawiak börtönbe vitte. Megkínozták, három hónapig fogva tartották és halálra ítélték.
Kezét, lábát eltörték, de ellenállt a kínzásnak és nem adta ki a gyermekek adatait. Irena kivégzésével példát akartak statuálni mindenkinek, aki segíteni próbál a zsidó családoknak, Varsóban plakátokon hirdették ki Irena halálos ítéletét. A Zegotának szerencsére sikerült lefizetnie az őröket, így Irenát nem ölték meg, hanem egy erdőben hagyták összeverve.
A háború további részében rejtőzködve, álnéven élt, de továbbra is részt vett zsidók mentésében. A háború után kiásta a gyermekek adatait tartalmazó üveget az almafa alól. Bár az iratokat átadta a zsidó egyház képviselőinek, sajnos terve nem válhatott valóra, nem tudta egyesíteni a családokat. A legtöbb gyermek családja életét veszítette Treblinka gázkamráiban. Sokan befogadó szüleiknél maradtak, ötszáz gyermek Izraelben kezdett új életet, ötszázan pedig szétszéledtek a világban.