Rékasi Károly 2015. június 30-án szenvedett motorbalesetet, amikor egy szabálytalanul kanyarodó autós elütötte. Három hetet töltött a kórházban, több mint egy héten át intenzív osztályon ápolták. Az azóta eltelt években további műtétekre is szüksége volt. A színész Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legújabb adásában elmondta, szerinte kicsit meghalt a baleset helyszínén, ami pedig utána történt, az a mai napig talány számára.
Megérkeztek a mentők, akiknek ismeretlenül is folyamatosan hálával tartozom. A klinikai halál állapotában voltam. Azt mesélték Gerdámnak (Pikali Gerda színésznő, Rékasi Károly felesége – a szerk.), hogy amikor visszatértek az életfunkcióim, folyamatosan latinul beszéltem. Ez az életem egyik lényeges hiátusa: soha semmilyen módon idegen nyelvet nem tudtam megtanulni, pedig több módon is tettem rá kísérletet.