Így élte napjait az idősotthonban: magányosan érte a halál a legendás magyar tévést

Spread the love

Budapest — Élete utolsó évében, már betegen talált biztonságra Baleczky Annamária (†70) Budán, egy gyönyörű idősek otthonában, ahol szerették és tisztelték.

A tévés legenda, aki nem szerette az ismertséget, de akit megviselt a mellőzöttség is, pénteken halt meg. Húsz éve egy tollvonással küldték el a Magyar Televízió bemondóit, közöttük őt is. Nem akart képernyőre kerülni, a rádióban kezdte pályafutását, de egy barátja beajánlotta a csinos lányt a televízióhoz, így 26 évig konferálta az Esti mesét, filmeket, vezetett szilveszteri műsorokat.

„Szerettek a nézők, ám én nem az ismertséget, mert zárkózott, háttérbe húzódó alkat vagyok, még a tévében sem néztem magam vissza” – árulta el pár éve a tévés a régi időkre emlékezve, amikor is zsákszámra kapta a leveleket a nézőktől. – “Nem voltam rosszban senkivel a kollégák közül, de igazán jóban csak Takács Marikával és Tamási Eszterrel. Amíg éltek, összejártunk.”

 

Annamáriát annak az otthonnak a lakói is felismerték, ahová néhány éve, férje halála után költözött. Eladta újlipótvárosi lakásukat, s önálló kis apartmant vásárolt az intézményben, mert egyedül nem tudta volna fenntartani hatalmas otthonát, ott viszont gondoskodtak róla.

– Szerette a rendezvényeket, a filmvetítéseket, de sokszor a szobájába vitték neki a reggelit, avacsorát. Sokat nézte a tévét, olvasgatott, de rokonok nem nyitottak rá ajtót, nem volt családja szegénynek. Két civil barátnője látogatta időnként, csokoládéval, édességgel kedveskedtek neki – tudtuk meg az idősotthon egyik lakójának hozzátartozójától.