Budapest
Related Articles
Rebecca, egy idős özvegy, 7 évvel férje halála után bukkant rá egy rejtett üzenetre, amiből megtudta, milyen sokat jelentett a férjének. Az özvegynek szokása volt minden nap elnézegetni elhunyt férje, Harry fényképét valahányszor magányosnak érezte magát. Nem elég, hogy rettenetesen hiányzott neki a férfi, aki boldoggá tette, de a halála után teljesen egyedül maradt, és csak nehezen boldogult.
A nyugdíjából alig futotta a számlákra, és az otthona egyre jobban tönkrement, de nem maradt pénze a javításokra. Annak idején mindig Harry gondoskodott ezekről a dolgokról, mindenfélét megszerelt a ház körül, de most nem volt kit megkérnie, hogy segítsen.
Egy nap, miközben a nő éppen férje fényképét nézegette, megrepedt a tető, és a zajtól megijedve kiejtette a kezéből a képet. A keret összetört, és a fotó kilógó sarkán Rebecca egy kézzel írt szövegre lett figyelmes. Azonnal felismerte a férje kézírását, és izgatottan olvasta el a levelet, amiben a következő állt.
„Kedves Rebecca, tudom, hogy magányosnak érzed magad nélkülem, és nem akarsz hallani semmit az első házasságomról, de kérlek, tedd meg ezt értem. Hívd fel Henry fiamat. Ő most sikeres ügyvéd. Én fizettem ki az iskoláit. Bármikor készen áll rá, hogy segítsen neked, mert évekkel ezelőtt megkértem rá. Remélem, előbb-utóbb megtalálod ezt az üzenetet. Kérlek, tedd meg, amit kértem, hogy többé ne érezd olyan egyedül magad.”
A nő alig akart hinni a szemének. Valóban nem kedvelte Harry első feleségét, soha nem jöttek ki jól egymással, és emiatt Harry a fiától is elhidegült, legalábbis Rebecca úgy gondolta. A levélből azonban egyértelműen kiderült, hogy apa és fia tartották a kapcsolatot, és valószínűleg közel állhattak egymáshoz, ha Harry megkérte őt, hogy a halála után gondoskodjon a feleségéről.
Mivel neki és Harrynek soha nem születtek gyerekeik, és nagy szüksége volt segítségre, Rebecca úgy döntött, felhívja Henryt. A telefonbeszélgetés eleinte akadozott, de Henry valóban segítőkésznek bizonyult.
„Számítottam rá, hogy valamikor felhívsz” – vallotta be a férfi. „Valóban? De miért? Úgy értem… soha nem volt túl jó kapcsolatunk. Az édesanyáddal nem jöttünk ki egymással. Azt hittem, nem akarsz hallani rólam” – válaszolta őszintén Rebecca.
„Kérlek, Rebecca. Te vagy a mostohaanyám, és őszintén szólva soha nem érdekeltek a vitáitok. Azért vártam, hogy felhívj, mert apám azt mondta, hogy várjam a hívásodat” – magyarázta Henry. Amikor Rebecca megkérdezte, mikor beszélt erről az apjával, Henry elmagyarázta a helyzetet.
„Amikor beteg volt, meglátogattam a kórházban. Megkért, hogy várjam a hívásodat, és segítsek neked. De azt hiszem, nekem kellett volna kezdeményeznem, és felhívnom téged.”
Rebecca elmondta, hogy egészen addig fogalma sem volt róla, hogy Harry ezt várja tőle, és elmesélte, hogy találta meg az üzenetet. „De vajon miért nem mondta el személyesen, hogy ezt akarja?” – tűnődött az özvegy. „Ezt talán soha nem tudjuk meg. De apára vall” – ismerte be Henry, majd felajánlotta a segítségét édesapja özvegyének.
Henry megjavította a tetőt, és minden mást, ami javításra szorult Rebecca otthonában, ezenkívül rendszeresen meglátogatta az idős nőt, bevásárolt neki, és néha még ajándékokkal is meglepte. Azt is bevallotta, hogy édesanyja halála óta ő is egyedül érezte magát, és örült, hogy újra volt egy anya az életében.
