ZELENSZKIJ ÜZENT ORBÁNNAK IS: MINDENKINEK BELE KELL ADNIA UKRAJNA ÚJJÁÉPÍTÉSÉBE, MERT KÜLÖNBEN…

Spread the love

Az ukrán elnök sokakat megdöbbentő felvetéssel állt elő. Ez akár történelmi precedenst is teremthet. Az ukrán elnök ezt a davosi Világgazdasági Fórum jelentette ki videokapcsolaton keresztül. Beszédében kitért arra: továbbra is elítéli az Oroszország által alkalmazott „nyers erőt”, és „új precedenseket” sürgetett a világban békére törekvő országok támogatására.

Az értékeknek számítaniuk kell, amikor a globális piacok destabilizálódnak – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és felkérte a globális politikai és üzleti vezetőket, hogy vegyenek részt több mint 500 milliárd dollárral Ukrajna városainak és iparának újjáépítésében. Az új precedens, amelyet hangsúlyozni kívánt, az újjáépítés finanszírozásának módja volt: Az orosz vagyontárgyakat le kell foglalni, vagy be kell fagyasztani. Ezeket egy speciális alapba kell helyezni, hogy segítsenek mindazoknak, akiket a háború érintett.

Ha az agresszor mindent elveszít, akkor ez meg fogja fosztani a motivációjától, hogy háborút kezdjen – mondta az ukrán elnök, aki szerint az új precedenst ki lehetne terjeszteni más megszálló országokra is „Javaslataim az éhezés, a szegénység, a kétségbeesés és a káosz ellen irányulnak” – zárta előterjesztése indoklását. Ezzel ugyanis részben lényegében azt mondja, hogy mindenkinek bele kellene adnia az újjáépítési alapba oly módon, hogy a saját területén befagyasztja, elkobozz az orosz vagyonokat. Mit gondoltok? Működhet? A jövő agresszorainak valóban elrettentő precedenst teremthet? Forrás: titkokszigete.hu

 

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …