Borzasztó haláleset történt a minap a Balatonon, ahol egy 14 éves kislány éppen az év végi osztálykiránduláson volt, amikor bekövetkezett a tragédia. A lány már rég kiért a vízből, de gyomor- és fejfájásra panaszkodott, majd rosszul lett. Hiába hívtak hozzá azonnal segítséget, a kórházban életét vesztette. Állítólag másfél liter vizet találtak a szervezetében. De mi okozhatta a kislány halálát? Miért csak később jelentkeztek a tünetek?
Hogy a konkrét esetben mi történt, nem tudjuk, de létezik egy orvosilag ismert, ám a köztudatban mégsem forgó, igen veszélyes jelenség, amit úgy neveznek, hogy másodlagos fulladás, más néven száraz fulladás. A rejtőzködő, olykor halállal is végződő probléma általában a vízben önfeledten játszó gyerekeket érinti. A tóban vagy medencében való játék közben véletlenül nagyobb mennyiségű vizet szippant fel a bajba jutott, amit nem tud kiüríteni a szervezetéből teljesen. A természetes védekezőreakció ilyenkor a köhögés, ami kiszorítja a folyadékot a tüdőből, ám előfordulhat olyan, hogy a légutakban megragad a folyadék, ami később súlyos problémákat okoz a légzőrendszerben.
Az úgynevezett másodlagos fulladás azt jelenti, hogy a belélegzett víz felgyűlik a tüdőben, és irritálja a szöveteket, tüdőödémát és légzési nehézségeket okoz, ez pedig halált is okozhat