Tudósok szerint Július végén világvége. A Biblia is megjósolta

Spread the love

Többször készültünk már a világvégére.

Újabb világméretű pánikkeltéssel riogatják az emberiséget! A márciusra jósolt pusztító meteorit után most egy tudósok által működtetett YouTube csatorna jövendölte meg, hogy július 29-én eljön az apokalipszis.

A szakértők szerint minden város összedől, az egész Föld elpusztul és újra Jézus Krisztus lesz a világ ura, mindezt pedig tudományos okokkal,egészen pontosan bolygónk mágneses mezőinek felcserélődésével magyarázzák – számolt be róla a The Sun.Ez persze első hallásra nagy átverésnek tűnhet, ám bolygónk hasonló pusztulását már a Biblia is megjósolta.

Pusztító földrengés rázza meg a Földet, a nap pedig sűrű, fekete felhőbe burkolózik majd. A csillagok elszáradt levélként hullanak majd le a fákról egy pokoli szélvihar következtében. Minden hegy és sziget elmozdul a helyéről!”– szólt a július 29-re utaló, riasztó prognózis.Ennek azonban ellentmond a Daily Mail korábbi állítása, miszerint a következő néhány száz évben semmilyen nagyobb méretű katasztrófa nem fogja fenyegetni az emberiséget.

Share:

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …