Testvérháború? Így reagált Tóth Gabi, miután Tóth Vera a TISZA pártot támogatta

Spread the love

Tóth Vera sokakat meglepett, amikor húsvéti Instagram-történetében a Tisza Párt mellett kampányolt. A bejegyzése azért is hatott sokként, mert az énekesnő eddig még sosem foglalt állást politikai vitákban, most pedig egyenesen az ellentábornak szurkol, ráadásul nyíltan és világosan – ami élesen szembemegy a húga, Tóth Gabi nézeteivel.

Tóth Vera a közösségi oldalán üzente a rajongóinak, hogy figyelmükbe ajánlja a Magyar Péterről és a Tisza Pártról szóló Tavaszi szél című dokumentumfilmet. Továbbá kihangsúlyozta, szerinte mindenkinek kötelező lenne megnézni ezt az anyagot, még a választások előtt, illetve arra is kérte a követőit, hétvégén mindenki menjen el szavazni. „Húsvét esti program. Beálltam a sorba. A jó hosszú sorba. Egy hét!” – írta az énekesnő az Instagramon korlátozott ideig elérhető bejegyzésében.

A véleménynyilvánítása hatalmas port kavart a világhálón. Az énekesnő később magyarázatot adott az állásfoglalásáról. Bevallotta, eddig tudatosan maradt ki a politikából, de most elérkezettnek tartja az időt, hogy ő maga is tábort válasszon. A döntése azonban meredeknek bizonyul abban az értelemben is, hogy húga, Tóth Gabi nyíltan a Fidesz mellett kampányol.

Tóth Vera azt állítja, a Tavaszi szél című film ösztönözte őt arra, hogy nyilvánosan is felvállalja a nézeteit. „Igazi tavaszi szél fúj, tisztít, fújja át az országot” – fogalmazott a videóban az énekesnő, utalva a változás szelére, amely most erősebben fúj, mint valaha. Tóth Vera hozzátette: „Azt hiszem, nálam most bezárul egy kör, ma világosodtam meg. Én mindig úgy voltam ezzel a megnyilvánulásos sztorival, ha politikáról nyilvánulsz meg, akkor te nagyon kiteszed magad, meg a lelked. Lehet gyávaságnak hívni, de nem akarok sérülni, és ezért én nem akartam ezzel kapcsolatban semmit elmondani. Végtelen nagy felelősséggel kell nekem ezeket a szavakat kimondanom” – érvelt az énekesnő.

Tóth Vera kiemelte: annak, hogy ő most állást foglal, „baromi nagy ereje van, és hozzáteszem: nem szeretnék ebből erényt kovácsolni. Én rengeteget dolgoztam pszichológiailag, művészetileg a megítélésemen, hogy ne legyen az, hogy én egy ócska celeb vagyok. Szép művészeti pályát akarok bejárni, amivel rengeteget adok az embereknek, és úgy éreztem, azért nem szabad politizálnom vagy megmutatnom, mit gondolok, mert akkor megosztom a közönségem, és akkor mi lesz… De úgy látom, az én nézeteimet azok osztják, akik eljárnak a koncertjeimre, szeretik az én művészetemet”.