Ma reggel jelent meg Sulyok Tamással egy interjú, amiben nyomatékosította álláspontját, miszerint nem mond le a köztársasági elnöki posztjáról.
Néhány perccel ezelőtt meg is érkezett Magyar Péter reakciója ÍME:
Sulyok Tamás a dicstelen két éves elnöki ciklusa során megbukott az emberi, jogi és a politikai alkalmassági vizsgán is. Az első percről nyilvánvaló, hogy Orbán Viktornak olyan köztársasági elnökre volt szüksége, akinek a fontossági sorrendjében első helyen a Fideszhez való lojalitás, az utolsó helyen pedig az alkotmányosság védelme és a nemzet egysége áll. Ezért esett a választása Sulyok Tamásra.
Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is. Olyan elnökre van szükség, aki segíti a nemzet újraegyesítését, és nem csak a saját menthetetlen bizonyítványát próbálja magyarázni. Olyan elnökre, aki nem megy szembe a magyar emberek akaratával és a rendszerváltással, hanem szolgálja a hazáját.
Budapest