Győrfi Pál marad a mentőszolgálat kötelékében
Az Országos Mentőszolgálat bejelentette, hogy Győrfi Pál helyét Szűcs Brigitta veszi át a szóvivői poszton. A döntés hátteréről most Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is megszólalt, aki szerint a változás jóval többről szól, mint egy egyszerű személycseréről. ezt kezd mashogy.
A tárcavezető közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy Győrfi Pál hosszú éveken keresztül meghatározó szerepet töltött be az OMSZ kommunikációjában, ezért szerinte megkerülhetetlen a felelőssége abban is, hogyan kommunikált a szervezet a nyilvánossággal.
„Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni. Ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz”
– írta Hegedűs Zsolt.
A miniszter szerint a mentőszolgálat különleges helyet foglal el az állami intézmények között, hiszen munkatársai nap mint nap emberi életekért felelnek. Éppen ezért úgy véli, a kommunikáció egyik legfontosabb feladata a bizalom építése kell legyen.
„Ez persze nem egyszerű egyensúly. A hibákról beszélni kell, de közben az egészségügybe és a mentésbe vetett társadalmi bizalmat sem szabad megingatni. A hallgatás, az elkenés vagy a túlzott intézményi önvédelem azonban hosszú távon éppen ezt a bizalmat rombolja”
– fogalmazott.
Továbbiak felfedezése
Városok és helyi jellegzetességek bemutatása
Turistacélpontok
Útikönyvek és utazási katalógusok
Budapest