Sulyok Tamás nekiment Magyar Péternek

Spread the love

Sulyok Tamás nem hátrál! Durvul az adok-kapok: Sulyok Tamás erős üzenetet küldött Magyar Péternek. A köztársasági elnök egy interjúban azt mondta, hogy az új kormány személyre szabott alkotmánymódosítással akarja eltávolítani hivatalából. Sulyok Tamás szerint nem mondhat le a miniszterelnök parancsára, mert az alkotmányos rend fenntartása a hivatalban maradásra kötelezi. Sulyok Tamás szerint a vele szemben megfogalmazott kifogások kizárólag politikai természetűek – a köztársasági elnök erről a svájci Weltwoche-nak adott interjújában beszélt, amelyben azt is kiemelte, hogy „a magyar alkotmányos hagyományokban teljesen egyedi, hogy a magyar miniszterelnök lemondásra szólítja fel a magyar köztársasági elnököt”. Egy államfőnek lehetnek személyes vagy egészségügyi okai a távozásra, de Sulyok Tamás szerint van egy helyzet, amikor erre semmiképpen sem kerülhet sor. Egy esetben a magyar köztársasági elnök biztosan nem mondhat le: ha a magyar miniszterelnök ezt parancsba adja neki. Mert akkor a magyar alkotmányos rend fenntartása az, ami kényszerítő jelleggel megköveteli a köztársasági elnök hivatalban maradását – jelentette ki a köztársasági elnök.  Az államfő úgy vélekedett, a miniszterelnök olyan ügyeket ró fel neki, amelyekben szerinte a köztársasági elnöknek éppen alkotmányos szerepéből fakadóan nem kell politikai állásfoglalást tennie.