22 év után menesztették állásából Győrfi Pált: a döntés nem lepte meg az OMSZ szóvivőjét

Spread the love

A Tisza-kormány megalakulásával várható volt, hogy a magyar egészségügyi rendszerben is komoly változások lesznek. Erre most dr. Hegedűs Zsolt, új egészségügyi miniszter is ráerősített: közösségi oldalán is kiemelte, Győrfi Pál leváltása elengedhetetlen volt a valódi szakmai fordulathoz, amelyre a mentőszolgálatnak hatalmas szüksége van.

22 év után, Győrfi Pál elköszönt a szóvivői és kommunikációs igazgatói tisztségétől. Helyét pedig már át is vette Szűcs Brigitta mentőtiszt, aki 2018 óta dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál. A változást maga az intézmény közölte.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli. Dr. Constantinovits Miklós megbízott főigazgató bejelentette: a szóvivői feladatok ellátásával a mai naptól Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg. Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül. Az Országos Mentőszolgálat köszönti Szűcs Brigitta bajtársnőt szóvivői megbízatásában. Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad, eddigi munkájáért az Országos Mentőszolgálat ezúton mond köszönetet” – olvasható a közleményben.

A változással kapcsolatban az egészségügyi miniszter is nyilatkozott. „Szűcs Brigitta tiszta hangja, tiszta szíve és romlatlan szakmaisága fontos esély lehet egy új korszak kezdetére. De ez az esély csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság, a szakmai alázat és a hibák őszinte feldolgozása. Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere. Inkább annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van” – fogalmazott dr. Hegedűs Péter a közösségi oldalán.