Idén Görögországot választottuk a nyaralásunk helyszínéül, mert itt még nem jártunk.
Évek óta szerettünk volna eljutni ide, de ez az idén sikerült.
Szerintünk jó áron nyaraltunk itt, a szállásunk, ami teljes apartman volt, közel a tengerparthoz Krétán, 390.000 forintba került 6 napra. Ennyiért tudtunk volna otthon vagy Horvátországnban is nyaralni, tehát átlagos költségvetés.
Az árak a görögöknél is magasak, bár koránt sem annyira mint Horvátországban. Itt talán picit élhetőbb minden, de Magyarországhoz képest mégis drágább.
Viszont amit itt tapasztaltunk arra nincsenek szavak.
A vendéglátósok kedvesek, emberiek, mosolygósak, empatikusak.
Mindig van egy-egy kedves szavuk, majdnem mindenhol megkérdezték hogy vagyunk, beszélgettek, körülugráltak minket, tényleg, lesték a kívánságainkat.
A gyerekekkel türelmesek voltak, olyan emberien és szeretetteljesen viselkedtek bárhol voltunk, hogy ilyet mi még nem tapasztaltunk.