POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát
Hárommilliárdos alap indul az azbeszttel érintett települések megsegítésére
A kormány 3 milliárd forintos alapot hoz létre azoknak az önkormányzatoknak, amelyek érintettek az azbesztszennyezésben – jelentette be Köböl Anita. A támogatást az érintett területek mentesítésére használhatják fel a települések.
Az alapra azok az önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek azbeszttérképpel, továbbá vállalják, hogy rendszeresen ellenőrzik a szennyezettség mértékét. A mérési eredményekről 3 havonta jelentést kell küldeniük a kormánynak. Köböl Anita ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a települések többségén nem mértek, és korábban sem mutattak ki határérték feletti azbesztszennyezést.
A kormány tájékoztatása alapján összesen 667 helyen indult hatósági vizsgálat az azbesztszennyezéssel összefüggésben. Ezek közül 6 helyen korábban valóban mértek határérték feletti adatot, Magyar Péter közlése szerint azonban jelenleg már egyik vizsgált területen sem mutatható ki határérték feletti szennyezettség.
A kabinet csökkenteni kívánja az állami vállalatok vezetőinek és felügyelőbizottsági tagjainak javadalmazását is. A miniszterek és az államtitkárok a kormány javaslata alapján nem kaphatnának külön díjazást az ilyen tisztségekért. A tervezetet elfogadása előtt társadalmi egyeztetésre bocsátják.
Magyar Péter ismét megerősítette, hogy szeptember 1-jétől áfamentessé teszik a vényköteles gyógyszereket. A kormányfő szerint ezzel egyik legfontosabb választási vállalásukat teljesítik, mert tarthatatlannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy embereknek a gyógyszerek kiváltása, a rezsiszámla befizetése és az élelmiszerek megvásárlása között kelljen választaniuk.
Közölte, garanciák vannak arra, hogy az áfamentesség bevezetését a forgalmazók ne használhassák fel burkolt áremelésekre. A vényköteles gyógyszerek árazása jelenleg is szigorúan szabályozott, árváltoztatásra pedig kizárólag a NEAK jóváhagyásával kerülhet sor.
A kormány tervei szerint még 2026-ban sor kerülhet a tűzifa, valamint az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentésére is. Ezek részleteiről a későbbiekben várhatók további bejelentések.
Akár ezer politikus és családtagjaik vagyonát is átvizsgálhatja a NAV
Magyar Péter bejelentette, hogy a politikai felső vezetők esetében 20 évre visszamenőleg indulhatnak vagyonosodási vizsgálatok. A kormányfő szerint az eddig alkalmazott vagyonnyilatkozati rendszer nem alkalmas arra, hogy valódi átláthatóságot teremtsen, és hiteles képet adjon a politikusok vagyoni helyzetéről.
A tervezett vizsgálat mintegy ezer embert érinthet. A feladat végrehajtásához a NAV megerősített jogosítványokat kaphat, és kockázatelemzés alapján nemcsak a politikusok, hanem közeli családtagjaik vagyoni adatait is megvizsgálhatja, ugyancsak 20 évre visszamenőleg.
A cél annak feltárása, hogy a politikai vezetők és családtagjaik vagyongyarapodása összhangban áll-e igazolható, törvényes jövedelmükkel. A kormány szerint a jelenlegi vagyonnyilatkozatok önmagukban nem biztosítják az ellenőrizhetőséget, ezért a rendszer érdemi szigorítására van szükség.
Kormányhatározat született az Állami Számvevőszék teljes átvilágításáról is. Magyar Péter közlése szerint az intézkedés célja, hogy az ÁSZ a jövőben maradéktalanul és megfelelő hatékonysággal láthassa el alkotmányos feladatait. A kormány azt is szeretné elérni, hogy valamennyi állami ellenőrző és felügyeleti szerv összehangoltan, következetesen és eredményesen dolgozzon.
Magyar Péter szerint az ÁSZ korábbi vezetése kettős mércét alkalmazott a pártfinanszírozás ellenőrzésekor. Állítása szerint miközben a Fidesz kampányköltéseinél nem találtak problémát, az akkori ellenzéki pártokkal szemben több esetben százmilliós bírságokat szabtak ki.
A kormányfő közölte, folyamatban van a költségvetés, a támogatási okiratok, a nemzetközi kötelezettségvállalások és a minisztériumok teljes átvilágítása. Elmondása szerint az ellenőrzések során arra utaló adatokat találtak, hogy „finoman szólva gyanús” módon kerülhettek jelentős összegek az előző kormányhoz közeli üzletemberek vállalkozásaihoz.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a feltárt esetek nem maradhatnak következmények nélkül. A vizsgálatokat ezért több ügyben feljelentések követték, a büntetőjogi felelősség megállapítása azonban már a nyomozóhatóságok feladata lesz.
Négy Eximbank-ügyben tettek feljelentést, százmilliárdos tételeket vizsgálhatnak
Az átvilágítás részeként négy, az Eximbank korábbi ügyleteihez kapcsolódó ügyben született feljelentés. Az első egy 59 milliárd forintos finanszírozási ügy, amely egy Tiborcz István érdekeltségéhez közeli vállalkozással és a Sofitel szállodával függ össze.
Budapest