A főispán a Magyar Királyságban a király által kinevezett méltóság volt, aki a királyt (a kiegyezés után a kormányt) képviselte a vármegyében.
Története..
A 16. század elejétől az ispánt általánosan főispánnak hívták és egyre inkább örökölhető pozícióvá vált.
Az újkori magyar közigazgatásban a főispán és az alispán tisztsége elvált egymástól. Míg az előbbit a király nevezte ki, és a királyt (illetve a kiegyezés után a kormányt) képviselte, addig az alispán a nemes vármegye közönsége által választott tisztségviselő volt, és 1870-től a törvényhatóság első tisztviselőjeként működött. A megyei főispánok mellett az 1870: XLII. törvényvikk, majd az 1886: XXII. törvénycikk a törvényhatósági jogú városok élére is főispánokat nevezett ki. Őket nevezték szabad királyi városi főispánnak. Ők voltak a kormány képviselői a városi közigazgatásban.[1] Létezett még az örökös főispáni cím is, ez azonban csak egy titulus maradt, és többnyire valamely magas egyházi vagy politikai pozícióval járt együtt, illetve egyes családok bizonyos ágai kapták (nem automatikusan, hanem királyi kinevezéssel).