Dráma: Az öltöző padlójára zuhant, nem sokkal később, a kórházban vesztette életét a csodálatos magyar színész

Spread the love

Évek óta tudott volt, hogy súlyos beteg, ám eszébe sem jutott, hogy lemondja a szereplést a csodálatos magyar színész.

Pocsékul tanult, mivel az iskola helyett is a mozikban ült, aztán minden idők egyik legjobb színésze lett belőle. Elegáns volt, vidám és drámai szerepekben is elsőrangú, mellette pedig folyékonyan beszélt angolul és szinte hazajárt Londonba, ahová szintén a színjátszás miatt ment. Az Újságmúzeum 20 pontban tiszteleg a legendás Márkus László előtt!

1. 1934-ben, hétéves korában kikönyörögte az anyukájánál, hogy jelentkezzenek a Vígszínházban, mert olvasta, hogy egy darabba gyerekszereplőt keresnek. Mint kiderült, sovány, beesett arcú kisfiút vártak, a kis Márkus László pedig kifejezetten pufi volt.

Eltanácsolták, amiért napokig csak sírt a szobájában.

2. Kiskorától imádta a mozifilmeket, iskola helyett a filmszínházakban üldögélt naphosszat, éppen ezért pocsék tanuló volt. Saját bevallása szerint Európa legrosszabbja, számtalanszor megbukott és új iskolát kellett keresni neki. Ha éppen nem a mozikban ült, akkor a Színházi Élet című magazin számait falta nagy átéléssel.

4. Az apja malomtulajdonos volt és egyáltalán nem rajongott azért az ötletért, hogy színész legyen a fiából. A fiatal Márkus László egy évig a malomban dolgozott, ám aztán a színészet felé indult.

5. 22 éves korától, hat éven át játszott Debrecenben, a Csokonai Színházban. A Dózsa György úton, egy kis házban bérelt szobát. Az íróasztalán az édesanyja fényképe mindig ki volt téve.

6. Havi ötszáz forintot fizetett az albérletért, de rá akarta venni a főbérlőt, hogy csökkentse az árat. Végül elhívta egy előadásra, a hölgy pedig ott szembesült vele, hogy Márkus közkedvelt színész. Azonnal engedett az árból.

7. 1956. október 23-án dührohamot kapott, mert a forradalom miatt senki sem ment be a színházba megnézni az előadását. Már akkor mindene volt a színjátszás.

8. Fiatal korában összekeverték a hasonló zsánerű Kállai Ferenccel. Többször is megesett, hogy Kállai nevét írta az elé tolt papírlapra, mert nem akart csalódást okozni a rajongóknak, akik Kállai művész úrnak szólították.

9. 1961-ben a Két félidő a pokolban című film forgatása miatt ő is rendszeresen fociedzéseket vett, reggel hatkor voltak a tréningek. 1968 nyarán pedig nyolc kilót adott le, mert attól félt, beskatulyázzák és ő lesz a humoros kövér ember a filmeken.

10. Imádott utazni, szinte minden nyáron külföldre ment, megtehette, mert elismert színészként kapott útlevelet. A legjobban Londont szerette, ahol számtalan darabot és filmet megnézett. Volt olyan év, amikor 19 színházi előadást látott az angol fővárosban és több mint harminc filmet nézett meg.