Az Alaptörvény 17. módosításának elfogadása után órákkal újabb politikai front nyílt Magyarországon. A parlament döntése, amely több közjogi intézmény működését is átírja, erőteljes reakciókat váltott ki a politikai szereplőkből, köztük Orbán Viktorból is, aki közösségi oldalán élesen bírálta a történteket. A volt miniszterelnök szerint a köztársasági elnöki intézmény átalakítása túlmutat …
Read More »Meghalt a magyar sztárséf, akit korábban Az év konyhafőnöke díjjal tüntettek ki
A magyar gasztronómiai életet mély megrendüléssel érte a hír, hogy elhunyt Lőrincz György, a hazai fine dining egyik meghatározó alakja, a budapesti Babel egykori konyhafőnöke és a 2015-ben odaítélt Az év konyhafőnökedíj kitüntetettje. Pályafutása során olyan szakemberként vált ismertté, aki nem csupán ételeket alkotott, hanem új gondolkodásmódot is hozott a …
Read More »Magyar Péter felállt és kisétált a teremből: a teljes Tisza-frakció követte a miniszterelnököt
Váratlan jelenetek szakították félbe az Országgyűlés ülését, miután Pócs János személyes érintettségre hivatkozva reagált Magyar Péter korábbi kijelentésére. A miniszterelnök felszólalás közben felállt és elhagyta az üléstermet, majd a Tisza Párt teljes frakciója követte. Az egyperces szünet után Pócs János úgy értékelte, hogy egyedül neki sikerült kiváltania a kormánypárti képviselők …
Read More »Magyar Péter szerint Orbán Viktor elsőként ugrott ki a süllyedő hajóból: elszabadultak az indulatok a Parlamentben
Éles politikai összecsapással folytatódott kedden az Országgyűlés ülése, ahol Magyar Péter napirend előtti felszólalásában a kormány és az ellenzék felelősségéről beszélt. A miniszterelnök elsősorban a Fidesz és a KDNP képviselőit bírálta, amiért hétfőn távol maradtak az Alaptörvény 17. módosításáról szóló szavazástól. A hétfőn elfogadott alkotmánymódosítást Magyar Pétertörténelmi jelentőségű döntésnek nevezte. …
Read More »Ezért mondhatott le Gulyás Gergely
Gulyás Gergely lemondott a Fidesz-frakció vezetéséről, mert nem kíván „asszisztálni a demokratikus jogállam végéhez”. Szerinte a 17. Alaptörvény-módosítás „leváltja a köztársasági elnököt, lefejezi az Alkotmánybíróságot és kiiktatja a parlamenti ellenzék többségét a politikai versenyből”. Azt is állítja, hogy a módosítás személyesen őt is kizárhatja a következő választásból. A döntés mögött …
Read More »Kiderült milyen betegség okozhatta a Bon-bon énekesének a halálát
Napok óta rengeteg találgatás látott napvilágot Szolnoki Péter halálának körülményeiről. Most azonban megtörte a csendet Török Tamás, a Bon-Bon együttes alapító tagja, aki a Tényeknek adott interjúban beszélt barátja utolsó hónapjairól. A zenész elmondta, hogy egy rendkívül ritka és súlyos betegség vezetett az énekes halálához, és azt is felidézte, milyen …
Read More »Összeütközött két személyautó hétfő délelőtt a 6-os számú főúton, a 161-es kilométerszelvénynél, Bonyhád és Hidas között.
A baleset súlyosságát jól jelzi, hogy a helyszínre – a kivonuló mentőautók mellett – több mentőhelikopter is érkezett. A balesettel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, az elterelések ellenére is komoly torlódás alakult ki. Három autó ütközött Hétfő délelőtt három személyautó ütközött össze a 6-os számú főúton, a 161-es kilométerszelvénynél, Bonyhád …
Read More »Sulyok Tamás visszautasította a miniszterelnök állításait, és alkotmányellenes nyomásgyakorlásra figyelmeztetett.
A Sándor-palota közleménye az Alaptörvény tizenhetedik módosításával kapcsolatban Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alaptörvény tizenhetedik módosításának benyújtásával összefüggésben az alábbiakat rögzíti. Az alaptörvény-módosítási javaslat számos elemében sérti a jogállamiság, a demokrácia és a hatalommegosztás elvét. Alkotmányos szerepéből fakadóan a köztársasági elnök – a három hatalmi ágon, a törvényhozó, a …
Read More »Magyar Péter elérzékenyült, mikor megvédte Kátai-Németh Vilmost a Parlamentben
Szakács István lehet a Fidesz új frakcióvezetője? – Már csak egy öltöny hiányzik… (vélemény, humor)
Miután Gulyás Gergely bejelentette lemondását a Fidesz frakcióvezetői posztjáról, természetesen azonnal beindultak a találgatások, hogy ki veheti át a helyét. A bejelentés valóban megtörtént, az ok pedig az új szabályozással függ össze. A közösségi médiában azonban már megszületett az első, minden kétséget kizáró “esélyes”: Szakács István. Bennfentes forrásaink szerint (vagyis a …
Read More »
Budapest