Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme óta Magyar Péter felszólalásával kezdődik a kétnapos rendkívüli ülés Hétfőn megkezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelynek politikailag messze legfontosabb pontja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása lehet. A javaslat vitáját július 27-én tartják, a végső szavazás pedig kedden …
Read More »Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat !Mutatjuk a levelet
Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat Telkes András nemzetbiztonsági szakértő a Népszavában közzétett nyílt levélben szólította fel Magyar Péter miniszterelnököt arra, hogy fejezze be a már 2024 előtt is a NER ellen küzdő politikusok „óellenzékiként” való gúnyolását. A levél szerzője szerint ideje lenne leállni …
Read More »Magyarországra is jön a Kaufland – Retteghet az Aldi és a Lidl!
Magyarországra jön a Kaufland – Retteghet az Aldi és a Lidl Hosszú évek pletykái, piaci találgatásai és elhallgatott tárgyalásai után úgy tűnik, most valóban elérkezett a pillanat: a német tulajdonú Kaufland beléphet a magyar piacra. Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, több iparági forrás is megerősítette: a döntés megszületett, és a vállalat …
Read More »Volt alkotmánybíró robbantott politikai bombát – Lemondást követelnek Magyar Pétertől?!…konkon
BUDAPEST — Alig 37 perccel ezelőtt egy volt magyar alkotmánybíró olyan kijelentést tett, amely azonnal politikai földrengést okozott az országban. A neves jogász egy váratlan nevet említett, amely senki számára nem volt előre látható, és egyenesen Magyar Péter, a Tisza Párt vezetőjének lemondását követelte. A hír percek alatt bejárta a …
Read More »RENDKÍVÜLI! ELDŐLT! Megvan a név! Ő lehet az új köztársasági elnök, most hogy lemondatták Sulyok Tamást! – EZ következik most:
Napok óta találgatják, vajon kit látnának szívesen az ország élén államfőként. A kérdés egyre nagyobb figyelmet kapott, miután felmerült az igény egy új, állandó köztársasági elnök személyére. A szavazásán több ismert közéleti szereplő neve is felkerült a listára, ám az eredmény sokakat meglepett. Több mint tízezer ember mondta el a …
Read More »Zokog az egész ország! Már nem titkolja tovább Orbán – EBBEN a súlyos betegségben szenvedhet:
Milyen neurológia betegsége van Orbán Viktornak? Megszólalt egy szakértő a furcsa viselkedései és dadogása kapcsán. Az elmúlt napokban többen feltették nekem ezt a kérdést, miután végignézték azt a videót amiben Orbán Viktor látványosan dadog, nem egész három másodpercen keresztül. Nem szokásom bulvárhírekkel foglalkozni de azt gondolom erre most mégis érdemes …
Read More »Teljes a döbbenet! Újra apuka lesz? Nem hiszed el, kitől:
Magyar Péternek és volt feleségének, Varga Juditnak három közös fiuk született: Levente, Lóránt és Miklós. A Tisza Párt elnökét egy hétfői sajtótájékoztatón többek között arról kérdezték, hogyan élte meg a kampányidőszakot ő és a családja, illetve mit szóltak a fiai ahhoz, hogy az édesapjuk lesz Magyarország következő miniszterelnöke. A Tisza …
Read More »Váratlan fordulat Magyar Péter védelmében
Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök védelmét már nem a Készenléti Rendőrség, hanem a Terrorelhárítási Központ (TEK) biztosítja. A Belügyminisztérium ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a változás egy szélesebb rendvédelmi átszervezés része, és nem erősítette meg, hogy közvetlen összefüggésben áll a Nyugati pályaudvaron történt incidenssel. A 24.hu értesülése szerint péntektől már a Terrorelhárítási Központ felel Magyar Péter személyi védelméért. …
Read More »Ezt mondta Szentkirályi Alexandra a támadásról
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán reagált arra, hogy szerdán egy férfi leköpte Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron. A Fidesz országgyűlési képviselője elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és felidézte, hogy korábban őt is hasonló támadás érte fényes nappal, a Parlament előtt. Bejegyzésében ugyanakkor élesen bírálta a miniszterelnököt és a Tisza-frakciót is. „Üdv a klubban, Péter! …
Read More »Magyar Pétert ellenőrizte a kalauz a vonaton
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le egy Budapest környéki vonaton, amikor Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter vasúttal utazott egy sajtótájékoztató helyszínére. Az utasok sorra közös fotókat kértek tőlük, majd megérkezett a jegyvizsgáló is. A videóból az is kiderül, hogyan reagált a két politikus a jegyellenőrzésre, és …
Read More »
Budapest