Nagy Feró 42 ezres nyugdíjat kap, ha nem koncertezne, ebből az összegből kellene gazdálkodnia. Az énekest felháborítja, hogy mennyire nincsenek megbecsülve itthon a művészek. Sipos Csaba nyugdíjszakértő elárulta, a művészekre az a szabály vonatkozik, hogy 65. születésnapjuk után mehetnek nyugdíjba. A szakember szerint fontos az öngondoskodást időben elkezdeni, egyre nagyobb …
Read More »Erre senki nem számított! Itt van az első fotó Tóth Gabi és Papp Máté Bence közös gyerekéről
Elkészült az első fotó a sztárpár közös gyermekéről, csodálatos. Még egy év sem telt el azóta, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor kimondták: házasságuk 6 év után a végéhez ért. Útjukat ezután külön folytatták és nem sokkal később kiderült, hogy Gabi már tovább is lépett: azóta az egész ország megismerte …
Read More »Rubint Réka: “nagymami leszek”
Boldogan osztotta meg a hírt Rubint Réka. Két fiával indult útnak Rubint Réka – és azt is megmagyarázta, miért csak így hármasban utaznak el. „Minden évben lelépünk néhány napra, csak így hárman Évekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy ezt a hagyományt örökké meg fogjuk tartani … akkor is, amikor én már nagymami …
Read More »Berki Mazsi férje lett Magyarország legszebb férfija.. nagyon durva, hogy kiket utasított maga mögé
Egy online rendezett szépségversenyen Mazsi újdonsült férje, Zoltán lett Magyarország legszebb férfija. A kategóriában toronymagasan nyert, a szavazatok több, mint 3/4-ed részét ő kapta. Nem kis embereket utasított maga mögé – mint például Csokis Tibi, Zámbó Árpád, Kozsó, Balázs Pali, és Demjén Rózsi. Innen is gratulálok neki, és le a …
Read More »Egy anya szívszorító vallomása: Lánya és annak barátja az újvidéki tragédia áldozatai
A 20 éves Anđela Ruman tragikus halála mélyen megrázta családját és Ópázovát. A fiatal szerémségi lányt az újvidéki vasútállomáson érte a végzetes baleset november 1-jén, amikor a felette lévő beton tetőszerkezet leszakadt és ráomlott. Édesanyja, Zorica Ruman, a fájdalmát könnyeivel küszködve osztotta meg, mondván, hogy lánya „egy angyal volt, és …
Read More »Élethosszig tartó munka vár Falusi Mariannra: Ennyire nevetségesen alacsony nyugdíjat kap az énekesnő
A Pa-Dö-Dö énekesnője még csak rövid ideje lett nyugdíjas, de máris sokkolta, hogy ennyivel akarják kiszúrni a szemét. Kapcsolódó: Hatalmas fricska: Egy valódi kisnyugdíjas szólalt meg a kevés nyugdíjára panaszkodó Zalatnay Ciniről Falusi Mariann a napokban a Heti Libazsír című YouTube- műsor vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, …
Read More »Most kaptuk a rendkívüli hírt a december időjárásáról. Erre a fordulatra egyetlen ember sincs felkészülve
A decemberi időjárás-előrejelzésben az ünnepek körüli időszak még bizonytalan. Az adatok azonban azt mutatják, hogy nagyon kevés napsütés és sok eső várható decemberben. Havaseső is bőven lehet és a havazás sem kizárt, mert a hőmérsékletek napközben sem mennek fel 3-5 fok fölé. Éjszaka pedig fagyok várhatók egész hónapban. A havazás …
Read More »Záray Márta és Vámosi János örökre együtt maradtak. Így néz ki most a legendás páros sírja!
Záray Márta és Vámosi János neve házaspárként vált igazi fogalommá, és évtizedeken át láthattuk őket együtt a színpadon. Rendkívül mély szeretet fűzte össze őket, és a közönség osztatlan imádatát is méltán kiérdemelték. Miután 26 évvel ezelőtt Vámosi János elhunyt, a korábban életvidám felesége visszavonult a társasági élettől, és már csak …
Read More »A sok irigynek üzenném, hogy Várkonyi Andrea 20 éve már titkon szerelmes Lőrincbe: Így mesélte
A történet kitalált, legalábbis nem megerősített információkon alapul, de kellőképpen humoros. Íme, a szerelmi történet, amelynek az egész ország ismeri a folytatását: „Egy baráti társasággal buliztunk, amikor egyszer csak elromlott a fűtés. Hideg, téli este volt, így nagyon megijedtünk. A házigazda tárcsázott egy számot, majd negyed óra múlva meg is …
Read More »Kasza Tibi és szerelme Manker közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt – A képen minden látszik!
Kasza Tibor szívhez szóló üzenettel köszöntötte feleségét születésnapján: “Anya vagy, társam vagy, szerelmem vagy, barátom vagy, támaszom vagy, cinkosom vagy” Ma van a nap, amikor Kasza Tibor felesége, Manker, ünnepli születésnapját, és az énekes nem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy különleges üzenettel fejezze ki érzelmeit a közösségi médiában. Tibor …
Read More »