Hatalmas bejelentést tett az RTL Klub, magyarok tízezrei fognak a csatornára kapcsolni majd március 25-én

Spread the love

Az elmúlt időszakban szinte futószalagon jöttek a magyar tévécsatornákra, így pedig Magyarországra a különféle török sorozatok, szappanoperák. Néhányuk pedig elképesztő karriert futott be az országban, százezrek kedvenceivé, sőt, a mindennapi rutinjuk részeivé váltak. Így nem is kétséges, hogy az elkövetkező években is bőven jönnek majd újabb szériák Magyarországra.

Ám most egy kicsit elkanyarodva Törökországtól, az RTL Klub azt jelentette be, hogy március 25-től egy brazil telenovella érkezik majd hozzájuk, amelyik a a Sors könyvei címre hallgat majd. A sorozatot pedig utána hétköznaponként 15 óra 30 perces kezdéssel láthatják majd a magyarok.

A széria főszereplője a mindig elfoglalt Paloma lesz, aki nagyon keveset törődik magával, ám egy vizsgálat során kiderül, hogy súlyos beteg, és csupán hónapjai vannak hátra. Egy váratlan fordulat azonban egy új barátságot hoz a számára, majd szépen lassan elkezdi felfedezni a pillanat örömét, miközben új életet kezd. A sorozatból természetesen nem hiányozhat majd a szerelem és a szenvedély sem.

A sorozatból amúgy 2019 és 2020 között összesen 155 epizód készült el, a főszerepben pedig a csodálatosan gyönyörű Grazi Massaferát láthatjuk majd.

 

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …