Tovább gyűrűzik a Sulyok Tamás és Magyar Péter közti politikai játszma. Sulyok Tamás ma újra nyílvánosan is megerősítette: Nem mond le Magyar Péter felszólítására a május 31-ei határidő után sem. “Sulyok Tamás köztársasági elnök a szavazás lezárulta utáni sajtónyilatkozatában is elmondta, hogy az Alaptörvény világosan fogalmaz a választásokat követő időszakban …
Read More »tt
Titokban küzdött a rákkal Szűcs Judith – Három rosszindulatú daganat után állt talpra
Drámai vallomás Szűcs Judithtól Elképesztően nehéz éveken van túl Szűcs Judith. Az énekesnő most őszintén mesélt arról az időszakról, amikor egyszerre kellett megküzdenie súlyos betegségekkel, magánéleti válságokkal és azzal a lelki teherrel, hogy a koronavírus-járvány idején szinte teljesen egyedül maradt a legnehezebb pillanatokban is. A Borsnak adott interjúban arról beszélt, …
Read More »Magyar Péter keményen visszaszólt Toroczkainak: „A különbség az volt, hogy én elmentem 700 településre”
A Tisza Párt vezetője szerint nem a Facebook döntötte el a választást Éles szóváltás alakult ki a parlamentben Magyar Péter és Toroczkai László között. A Tisza Párt vezetője kemény hangvételű válaszban reagált Toroczkai korábbi kijelentéseire, amelyekben a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy a Tisza Párt Facebook nélkül nem jutott …
Read More »Megszólalt Magyar Péter szomszédja
A budai hegyvidék egyik meredek, elegáns utcájában található Magyar Péter otthona. A házat sűrű növényzet rejti el a kíváncsi szemek elől, az utcáról szinte csak a terasz villan ki a zöld lombok közül. Bár Magyar Péter már miniszterelnökként vezeti az országot, nemrég egyértelművé tette: nem költözik állami rezidenciába, marad …
Read More »Magyar Péterék léptek: megjelent a kormányhatározat, amelyhez sokak szerint eddig senki sem mert hozzányúlni
A magántőkealapok teljes körű felülvizsgálata indul el Kedd este megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatot rendel el a magántőkealapok működéséről és szabályozásáról. Ez azért lehet az elmúlt időszak egyik legfontosabb gazdasági-politikai döntése, mert a magántőkealapok ügye évek óta az egyik legérzékenyebb terület …
Read More »Toroczkai László: a Tisza Párt nem ülne a parlamentben, ha nekik nem lett volna Facebook-oldaluk
A Mi Hazánk elnöke szerint egyenlőtlen volt a választási kampány Éles kritikát fogalmazott meg Magyar Péterrel és a Tisza Párttal szemben Toroczkai László. A Mi Hazánk elnöke szerint a választási kampányban nem voltak egyenlő feltételek a pártok számára, és úgy véli, a Tisza Párt jelentős médiatámogatást kapott az RTL-től és …
Read More »Már biztos! Nem mindenki kapja meg a nyugdíjas SZÉP-kártyát!
Újabb nagy dobással állt elő a Tisza Párt, amely teljesen felforgatná a nyugdíjasok támogatási rendszerét. Magyar Péter friss bejelentése szerint már az idei évben megérkezik egy teljesen új juttatási forma, amely sok idős számára komoly könnyebbséget jelenthetne a mindennapokban. A terv szerint nem csupán kikapcsolódásra lehetne fordítani az összeget, hanem …
Read More »Orbán Viktor döntött! – Vele folytatja tovább, ez már biztos:
Ez már biztos: Orbán Viktor ebből is kivonult. Szakított a korábban belengetett terveivel. Megnevezte az új vezetőt, egy újabb nő került a képbe. Nem ő igazgatja tovább, pedig sokan úgy hitték. Orbán Viktor szerdán közösségi oldalán jelentette be, hogy Czunyiné Bertalan Juditot bízza meg a nemrég bejelentett Védvonal vezetésével. A …
Read More »Rendkívüli bejelentés jött Orbán Viktortól!
Orbán Viktor: Árad a gyűlölet és az erőszak, ezért megalakítjuk a Védvonalat! Új politikai akciót jelentett be Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki közösségi oldalán arról írt, hogy a választások óta szerinte elszabadult az indulat, és egyre több támadás, megfélemlítés, zaklatás éri a Fidesz támogatóit. A politikus „Védvonal” néven …
Read More »9 nappal a halála előtt Scherer Péter megrendítő interjút adott Friderikusz Sándornak! Szombat este mutatták be a felvételt, íme:
9 nappal a halála előtt, május 10-én Scherer Péter megrendítő interjút adott Friderikusz Sándornak! A színész őszinte beszélgetésben mesélt életéről, családjáról és későn jött szenvedélyéről, a motorozásról. Friderikusz Sándornak arról is vallott, hogyan lett építőmérnökből az ország egyik legkedveltebb színésze. #M898468ScriptRootC1567409 { min-height: 300px; } Miért döntött úgy 62 évesen, …
Read More »Tóth Gabit mintha teljesen kicserélték volna vadiúj fotóin! Erdélyben még lóra is pattant, mutatjuk a különleges képeket:
Idén is hívők százezrei töltötték meg a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyerget a hagyományos pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsún, Csíksomlyón. A Hármashalom-oltár előtt bemutatott ünnepi szentmise szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök volt, aki beszédfolyamában a Kárpát-medencei népek összetartozására, a keresztény értékek megőrzésére és a jövő reményteli újraépítésére buzdította a zarándokokat. Székely …
Read More »Suttyomban levideózták a friss államtitkár Nagy Ervint és feleségét, micsoda fergeteges táncot lejtettek, miután kiléptek a Parlament kapuján:
Néhány nappal ezelőtt derült, ki, hogy Nagy Ervin is Magyar Péter kormányának egyik államtitkára lesz, a kultúráért fog felelni. Nagy Ervin az alábbi gondolatokat osztotta meg közösségi oldalán a kinevezését követően: “Köszönöm a megtisztelő feladatot! Hiszem, hogy a kultúra az, ami egy nemzetet eggyé kovácsol, közös dal a nemzet lelkében, …
Read More »Szerda délelőtt Magyar Péter durván meglepte Gulyás Gergelyt! Beült elé a felszólalása alatt, és úgy kommentálta a beszédét! Íme a videó:
Ritkán látott parlamenti performansz kísérte a nyolcéves miniszterelnöki mandátumkorlát vitáját. A kormányfő az ülésnapon taktikát váltott: az egyik miniszter székéből várta, hogy a Fidesz vezérszónoka, Gulyás Gergely frakcióvezető megkapja a szót, majd a túloldalról odament a Fidesz padsoraihoz. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beljebb ült, Magyar Péter pedig leült …
Read More »Megszólalt távozásáról az ATV riportere: új korszak kezdődik az életében
A riporter több mint 500 adásban dolgozott a Heti Napló csapatával Jelentős változás történik az ATV egyik ismert arcának életében: több mint másfél évtized után távozik a csatornától L. Dézsi Zoltán. A televíziós szakember az elmúlt években a Heti Napló Sváby Andrással meghatározó riportere volt, most azonban új korszakot kezd …
Read More »Szijjártó minisztersége alatt NER-közeli üzleti körök és sportklubok tagjai is kaptak minden indok nélkül diplomata-útlevelet
Közel 1500 diplomata-útlevelet adhattak ki egyedi döntéssel Komoly szabálytalanságokra bukkant a külügyi tárca a korábban kiadott diplomata-útlevelek felülvizsgálata során – erről beszélt videóüzenetében Velkey György László. Az államtitkár szerint az elmúlt években rendkívül sok, nem automatikusan járó diplomata-útlevelet adtak ki egyedi miniszteri döntések alapján. A politikus arról beszélt, hogy míg …
Read More »
Budapest