Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier Története Bajor Imre, aki 10 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét 1976-ban, mindössze 19 évesen kezdte az Állami Déryné Színházban. Az ő színházi pályafutásának alakulásában kulcsfontosságú szerepet játszott Verebes István, aki felfedezte tehetségét a Balettcipő nevű lokálban, amely akkoriban a színházi körökben igen népszerű …
Read More »tt
Cigánytelepről az ország leghíresebb roma pékjéig- Gusztáv elhatározta, hogy nyit egy pékséget, és sikerült is neki!
Cigánytelepről az Magyarország leghíresebb roma pékjéig- Gusztáv elhatározta, hogy nyit egy pékséget, és sikerült is neki! . Nincs megállás: sikert sikerre halmoz az ország kedvenc roma pékje Galamb Alex folyamatosan halad előre, és régi álmát váltotta valóra. Galamb Alex nevét az ország a Covid-járvány idején ismerhette meg, amikor …
Read More »Anyósom megpróbálta ellopni az esküvőmet, azzal, hogy ilyen ruhában jelent meg..de amit ezután tett, az még Tőle is sok..
El sem hiszem, hogy ez megtörtént. Az esküvőm napja volt – életem egyik legfontosabb pillanata. A templomban már minden készen állt, a vendégek izgatottan vártak, a dekoráció tökéletes volt, és én is úgy éreztem magam, mint egy hercegnő. Aztán belépett Ő. A 60 éves anyósom egy szuper rövid, csillogó rózsaszín …
Read More »Magyar hírességek, akik képtelenek megélni a nyugdíjukból
Egy egész életet dolgoztak, áldoztak az asztalra valamit tenni, ám nyugdíjas éveikben sem engedhetik meg maguknak a hátradőlést, hiszen a nyugdíjuk olyan kevés, hogy abból megélni lehetetlen lenne. Hat magyar hírességet mutatunk be, akik nem tudnak megélni a nyugdíjukból. Bíró Ica, 66 éves, és mindössze 103 ezer forint a nyugdíja. …
Read More »Várkonyi Andrea vett egy nagy levegőt majd kijelentette: “Sosem kapaszkodtam senkibe, a saját erőmből jutottam el oda, ahol most tartok”
Várkonyi Andrea, aki ma már a magyar médiavilág egyik meghatározó alakja, őszintén beszélt életútjáról és a kemény munkáról, amely elvezette őt a jelenlegi sikeréhez. Bár sokan gondolják úgy, hogy párja, az ország egyik leggazdagabb embere révén könnyebb lehet számára az előrelépés, Andrea szerint ez egyáltalán nem így van. Elmondása alapján …
Read More »Vajna Tímea lehallgatott telefonbeszélgetése a dubajozós lányok ügyében: döbbenetes, amit kimondott
Az első fokú bíróság lezárta a dubajozós lányok perét! Bűnösnek találták az ügy elsőrendű vádlottját, K. Zoltánt, akit két társával, P. Szilviával és Sz. Viviennel együtt azzal vádoltak, hogy ismerőseik köréből lányokat közvetítettek hoszteszmunkákra belföldre, illetve az Egyesült Arab Emírségekbe, Dubajba, Abu-Dzabiba, Ibizára, valamint Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-ba és Monacóba. Az …
Read More »Derült égből jött a hír! Itt a vége! Sokkoló bejelentést tett Várkonyi Andrea és férje, Mészáros Lőrinc:
Furcsa pletyka kelt szárnyra a napokban! A pletyka szerint közel két évnyi házasság után Várkonyi Andrea elköltözött Mészáros Lőrinctől. A pletyka akkor kapott szárnyra, amikor kiderült, hogy Andrea egy nagyon drága balatoni ingatlan tulajdonosa lett. Balatonfüreden, nem messze a parttól egy luxusapartman legfelső emeletén vásárolta meg Andi a sógorától háromszáz …
Read More »NAGYON MEGLEPŐ összetevő kerül februártól a kenyér, sajt, tészta és más feldolgozott termékekbe. Ezekre jó ha figyelsz, amikor vásárolni mész…
🐛 Meglepő összetevő került a kenyérbe, sajtba és tésztába – Ezekre érdemes figyelni! 🍞🧀🍝 Az Európai Unió új szabályozása igazi meglepetést okozott a fogyasztóknak: február 10-től több, jól ismert élelmiszerben is megjelenhet egy szokatlan alapanyag – az UV-kezeléssel előállított lisztkukacpor. A rendelet szerint a kenyerek, sajtok, tészták és más feldolgozott termékek akár 4%-ban is tartalmazhatják ezt …
Read More »Schobert Lara lett Magyarország tizedik legszebb nője!
Schobert Lara lett Magyarország tizedik legszebb nője! Egy rangos online szépségversenyen hozta el a tizedik helyét , képernyőkön a mai napig szereplő Schobert Lara. (1-9 HELYEZETTEK A CIKK VÉGÉN LESZNEK) Olyan szépségeket utasított maga mögé, mint Zimány Linda, Kulcsár Edina, Győzike, Tizedik lett az ” Online szépségverseny a Magyar szépségekhez ” című versenyen …
Read More »Úgy megverte a 6 éves kislányt az anyja, hogy az életét vesztette. A sokat látott Rendőrök is zokogtak a helyszínen
Úgy megverte a 6 éves kislányt az anyja, hogy az életét vesztette. A sokat látott Rendőrök is zokogtak a helyszínen A 40 éves Jessica Budren kedden este azzal hívta fel a rendőrséget, hogy a mostohalányának megállt a légzése. Az egyenruhások azonnal a helyszínre siettek, ahol sokkot kaptak az őket fogadó …
Read More »Nótár Mary és Peter Srámek közös dala futótűzként terjed
Nótár Mary és Peter Srámek közös dala futótűzként terjed – „Érted születtem” meghódítja a rajongókat! 🔥🎤 Egy újabb zenei szenzáció robbant be a magyar zenei életbe! 🎉 Nótár Mary és Peter Srámek vadonatúj közös dala, az „Érted születtem” alig pár órája jelent meg, de már most elképesztő sikereket ér el az online platformokon. A lendületes, bulis hangulatú …
Read More »Tragédia :Meghalt a 13 éves lány, aki negyedik emeletről zuhant le
Tragédia : Elhunyt a 13 éves lány, aki negyedik emeletről zuhant le Megdöbbentő tragédia rázta meg Brăilát és az egész országot. Csütörtökön életét vesztette az a 13 éves lány, aki kedden este zuhant le tömbházának negyedik emeletéről. Az eset részleteiről az Agerpres számolt be. 🏥 Az eset részletei A Brăila Megyei Rendőr-főkapitányság kedden este 20:35 körül kapott értesítést arról, …
Read More »Végre jöhet a baba Krausz Gáboréknál, de ehhez Tóth Gabinak is lesz egy-két szava
Jöhet közös gyermek Krausz Gábor és Mikes Anna életébe? – Íme, mit mond az asztrológus Krausz Gábor és Mikes Anna szerelmi története a Dancing with the Stars alatt kezdődött, és azóta is szoros kapcsolatot ápolnak. A fél ország figyelemmel kísérte, hogyan alakult kettejük kapcsolata a színfalak mögött, és ma már egyre többen …
Read More »Vége! Eltörlik az óraátállítást, itt a friss bejelentés!Téli időszámítás lesz az állandó
Ukrajna 2025-től megszünteti az óraátállítást: a téli időszámítás lesz az állandó Fontos változás előtt áll Ukrajna: 2025-től megszünteti az óraátállítást, és a téli időszámítás lesz az állandó időzóna az országban. A döntés értelmében idén októberben utoljára állítják vissza az órákat, jövő nyártól pedig már nem térnek át a nyári időszámításra. …
Read More »Ki hajszolta a halálba Jázmint? – Ezért ugorhatott a vonat elé Tatabányán a 13 éves kislány
Ki hajszolta a halálba Jázmint? – A tatabányai tragédia hátterében álló szomorú igazság Tatabányát megrázta egy elképesztően tragikus eset: Jázmin, egy mindössze 13 éves kislány öngyilkosságot követett el, amikor a közeledő vonat elé lépett. A szívszorító tragédia nyomában rengeteg kérdés merült fel: mi vezethetett odáig, hogy egy ilyen fiatal lány ekkora kétségbeesésbe süllyedjen? Ki …
Read More »