Thu. Aug 18th, 2022
Spread the love

Friss pékáru és finom kávé – többek közt ezek miatt is érdemes kitérőt tenni Nánásiék kisboltjában. Megnéztük, mit kínál a Nekem a Balaton.. Már a nyitás napján megrohamozták a vendégek Ördög Nóra és Nánási Pál balatoni kisboltját, ami a házaspár nagy álma volt, és a kijárási korlátozás végére, végre sikerült megvalósítani. Nem volt kérdés, hogy megnézzük, mit kínálnak Nánásiék Balatonakarattyán, ami egyébként útba esik, akár a déli, akár az északi partra indulunk nyaralni.

Aki még nem járt Balatonakarattyán, annak előre szólunk, hogy az utcák elég szűkösek, így autóval nem árt lassítani és óvatosabban közlekedni a községben. A kisbolthoz érve rögtön feltűnik, hogy a Nekem a Balaton valójában nemcsak egy bolt, hanem sokkal több annál. A hely körül több kisasztal található és napozószékeken pihenhetünk meg, ha épp egy fárasztó utazásból tartunk hazafelé.

Ami miatt érdemes megállni Nánásiéknál, az egyértelműen a kávé. Bevallom, én is kaptam egy tippet valakitől, hogy nagyon finom, így csak amiatt álltam meg, amikor Balatonfüredről tartottam haza Budapestre. Végül a pékárunak sem tudtam ellenállni, melyek bár drágák (néhány ár, a pontosság kedvéért: az 500 grammos céklás, a karantén és a mediterrán kenyér 850 Ft-ba, míg egy egy túrós batyu vagy kakaós csiga 750 Ft-ba kerül. Továbbá még kaphatunk 500 grammos burgonyás kenyeret 700 Ft-ért is.) Néhány kommentelő kifakadt az árakon, sokan drágának találták, mások azon a véleményen vannak a minőséget fizetik meg.

A kenyerek és péksütik az alcsútdobozi Vál-Völgye Pékségből érkeznek. A túrós batyut érdemes megkóstolni a kávé mellé, de a céklás kenyérben sem lehet csalódni. Az biztos, hogy nem olcsó, de legalább finom! – Kíváncsiak vagyunk a véleményükre. Önök megkóstolnák ennyiért? forrás

By admin