Újra terítékre került az idősek jogosítvány-hosszabbítása, és az ahhoz kötött alkalmassági vizsgálat is: a német autóklub szerint helytelen az EU-s tervezet, hiszen az idős sofőrök nem okoznak több balesetet, mint a fiatalabbak. A német közlekedési miniszter szerint részletesen meg kell vizsgálni a témát. Magyarországon a 60 év felettieknek amúgy is gyakrabban kell orvoshoz járniuk a jogsi miatt.
Az Európai Unió növelni kívánja a közlekedés biztonságát az utakon, ezért többek között a jogosítványok reformját is tervezik, figyelemmel kísérik az idősebb vezetőkre vonatkozó szabályokat is. Így a német autóklub szerint a jövőben előfordulhat, hogy a 70 év felettiek vezetési képességeit ötévente ellenőrizni kell. A tervek szerint nem csak orvosi vizsgálat, hanem valamiféle KRESZ-teszt is eleme lehet a rendszernek.
Az ADAC emlékeztet, hogy számos európai országban él már most is hasonló rendelet, de az uniós tervezet mindenhol kötelezővé tenné az ötévenkénti felülvizsgálatot, illetve a tudásfrissítő tanfolyamok bevezetését is lehetővé tenné.
Gerhard Hillebrand, a szervezet közlekedési elnöke ennek kapcsán arról beszélt, nem tartja arányosnak a szabályozást, főképpen, mert amúgy is az idősebb vezetőkre jellemzőbb a helyzethez igazodó vezetési stílus és előrelátó közlekedés, jellemzően kockázatos manőverekbe sem keverednek.
A javaslat figyelmen kívül hagyja a valóságot, ebben a formájában nem lehet elfogadni!
– húzta alá a szakember, aki szerint még az sincs kidolgozva, hogyan kellene ellenőrizni az idősek alkalmasságát, így pedig könnyen előfordulhat, hogy valakitől tévedésből veszik el a jogosítványát. Emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a pozitívan végződő vizsgálatok hatására az idősek elbízhatják magukat, túlbecsülhetik a valós képességeiket.
Minden járművezetőnek rendszeresen és mindenekelőtt önkritikusan meg kell kérdőjeleznie saját képességeit. Az önkéntes elemek, mint például a vezetéstechnikai tréningek, pozitívan járulhatnak hozzá saját vezetési képességeink és a közúti biztonság megőrzéséhez
– fogalmazott Gerhard Hillebrand.