Tue. Nov 29th, 2022
Spread the love

Orbán ezt üzente a  fiataloknak: Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem

A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem – hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a Hungexpón rendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: “a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással” nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt.

Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.

Mindezeknek köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és egyre jövedelmezőbb – mondta a kormányfő.

Emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a

“munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon”.

Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát – fogalmazott. Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.

By admin