Nem éri meg a kazánokat szeméttel fűteni, sok százezer forintot fizethet, akit rajtakapnak.
Komoly bajba kerülhet, aki nem lépett időben, és most akarja megvásárolni a télire szánt tűzifát. Már a háború kitörése óta komoly problémák támadtak a tüzelésre alkalmas fákkal: a legtöbb fatelepen ugyanis kifogytak a fából, vagy csak alig tudnak szállítani – van, ahol hat hét is eltelik, mire hozzájuthatunk a téli tüzelőhöz, ha egyáltalán kapnak még kandallófát.
Ezért aztán sokan most úgy gondolkodhatnak, mindent elégetnek majd a kályhába, kazánba, hogy kiváltsák a gázfűtést. Ám csúnya bírságot kaphat, aki például kezelt fával akar fűteni.
Elvinné a spórolást a büntetés
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint ugyanis kezeletlen fa és papír kivételével tilos bármi mást égetni. Bár kecsegtető lehet a régi, akár összetört bútorlap, vagy felújításból maradt padlóval begyújtani, ez szigorúan tilos a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet alapján.
Ide tartozik a
„kezelt” fa, tehát festett, lakkozott (pl. régi ablakkeret, ajtók, raklapok stb.),
rétegelt lemez, bútorlap,
építési fahulladék,
színes, „fényes” papírhulladék,
petpalack, műanyag hulladék,
autógumi, használt ruha, rongy,
fáradt olaj, üzemanyag is.