Budapest
Related Articles
Tegnap a piac felé sétáltam… összeestem! Húsz percen át feküdtem magatehetetlenül, míg jött egy férfi – és megmentette az életem. Nem tudom ki volt, de szeretném, ha eljutna hozzá az üzenetem: nem felejtettem el. Kérlek, segítsetek, hogy megtaláljam!
Mária szívszorító üzenetét tolmácsoljuk – a kórházi ágyból küldi Nektek, remélve, hogy a „névtelen hős” is olvassa majd…
A kezeim remegnek, miközben ezeket a sorokat írom. A szobában csend van, csak a monitor halk pityegése kíséri a gondolataimat. Itt fekszem, kórházi köpenyben, infúzióval a karomban – és még mindig nem tudom, hogyan élhettem túl azt a tegnapot.
Szombat reggel volt. Nem akartam nagy dolgot – csak a szokásos szombati piacozást. Gondoltam, sétálok egyet, hisz nincs messze a házunktól. A levegő friss volt, a nap bágyadtan sütött – nem sejtettem, hogy épp ez a nap fordítja ki a világomat.
A piac bejáratához közeledtem, amikor hirtelen mindent elsötétített bennem valami. A mellkasomat szorítani kezdte egy ismerős, mégis rémisztő érzés – levegőért kapkodtam, szédültem, a lábaim megadták magukat alattam. Összeestem. Nem tudtam mozdulni. Hallottam a zajokat, az emberek lépteit… és azt is, ahogy elmennek mellettem. Egyesek azt hitték, részeg vagyok. Mások csak elsiettek, félrenéztek. Senki sem állt meg. Senki sem kérdezte meg: „Segíthetek?”.
Ott feküdtem, kiszolgáltatva, remegve, fájdalommal a mellkasomban, és egyre jobban éreztem: elfogy az időm. Talán húsz perc is eltelt – lehet több is. Akkor jelent meg Ő.
Egy férfi, akinek nem tudom a nevét, sem azt, honnan jött. Csak azt tudom, hogy megállt. Odalépett hozzám. Lehajolt, megérintett, és halkan megkérdezte:– Asszonyom, mi történt? Rosszul van?