Tegnap reggel 7:30-kor volt a kislányom forgalmi vizsgája és olyan dolog történt vele, amit igazságtalannak és gusztustalannak tartok. Időben érkezett a helyszínre, majd beült az oktatója mellé, aki tájékoztatta, hogy a környék leggörényebb vizsgabiztosa fogja vizsgáztatni, szóval kösse fel a gatyáját. Majd finoman megkérdezte tőle, hogy hozta a pénzt?
A kislányom visszakérdezett, hogy mire gondol pontosan, ugyanis ő már mindent kifizetett neki, amit megbeszéltek. (Még azt a plusz 5 órát is, ami zsebbe ment a kedves oktatónak 7300Ft/óra áron. ) Válaszként azt adta a oktatója, hogy “hát a 30.000 Ft.-ot, amit oda kell adni a vizsgabiztosnak, hogy sikeresen átengedjen”. Ekkor már tudta a lányom, hogy baj lesz. Elmondta, hogy így is nagyon megterheli már a családot anyagilag ez az egész, az utolsó 10.000 Ft.-ot is a nagymamája pótolta ki a nyugdíjából és már egy vasat sem tudnak szánni a jogosítvány megszerzésére.